„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2018. szeptember 16., vasárnap

BTK Születésnapi Turné - 5 évesek lettünk


Fennállásának ötödik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hisz ti is részesei vagytok ennek az élménynek.
Ennek örömére kezetekbe adtuk a gyeplőt, teret engedhettetek legkíváncsibb éneteknek és tabuk nélkül kérdezhettetek tőlünk. Most pedig rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk őket.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.


A Blogturné Klub tehát az 5. születésnapját ünnepli a napokban, ami szerintem nem kis dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy az alapítótagok nem elég, hogy több mint öt éve vezetnek könyves blogot aktívan, hanem emellett még a turnékat is szervezik, ami - most már én is tudom - nem kevés feladattal jár. Én magam nyáron voltam két éve a csapat tagja, ami nagyon durva, hihetetlenül gyorsan eltelt ez az idő, és elég sok könyv és turné van már a hátam mögött, és persze remélem, hogy még legalább ennyi lesz a jövőben is. Na de nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk a kérdéseket.

1. Melyik volt az első könyv, amit elolvastál?
Az első blogturnés posztom Catherine Banner Ház az éj peremén c. könyvvel volt, emlékszem nagyon izgultam a bejegyzés megírásánál, vagy százszor átnéztem, hogy minden passzol-e. Mivel nyáron csatlakoztam a csapatba, amikor kevesebb a turné, volt időm jól átgondolni mindent szerencsére. Aztán jött az ősz, ami hűha, durván beszippantott a rengeteg megjelenés, de egyébként bármennyire sok néha, és tényleg olykor nem vagyok biztos abban, hogy el tudok-e olvasni minden könyvet, nagyon élvezem ezt az időszakot, ilyenkor olvasom el a legtöbb könyvet az évben.

2. Nem fásultatok még bele a turnézásba?
Habár még csak két éve turnézok, mégis egy kicsit magaménak érzem ezt a kérdést, és muszáj válaszolnom rá. Én az év első felében nem a turnézásba, hanem magába a blogolásba fásultam kicsit bele. Ezt egyrészt okozta az is, hogy a "szokásos" év eleji olvasási válságom nem múlt el teljesen, hanem hullámokban tört rám újra és újra. Ez látszott a könyvfesztiválos és a könyvhetes könyvekről írt bejegyzések számán is, amik visszaestek a tavalyihoz képest. Nyáron pedig ugyebár alapból kevesebb a turné, úgyhogy volt időm úgymond pihenni, és nem kattogtam azon, hogy mikor kell megírnom a következő bejegyzést. És ez meg is hozta a gyümölcsét, ugyanis most teljes gőzerővel "visszatértem", és csak úgy falom az őszi megjelenésű könyveket. Egyébként ebben nyilván az is hozzájárul, hogy szuper könyvek jönnek idén az év második felében, és alig várom, hogy olvashassak, és igen írjak is róluk. Nagyon örülök, hogy újra a réginek érzem magam, mert elképesztően fontos nekem az olvasás és a blogolás. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hiszen mindannyiunk élete változik, és a munka, család és egyéb dolgok miatt lehetnek hullámvölgyek, de szerintem most nagyon jót fog tenni a csapatnak az új tagok felvétele, akik szuper lelkesedéssel állnak hozzá a blogturnéhoz. :)

3. Olykor előfordul, hogy olyan könyvekről is írtok, aminek nem szeretitek a műfaját. Miért van ez?
Régebben többször fordult ez elő, de azért amikor lehetőségem van rá, és mondjuk megtetszik egy fülszöveg, akkor bepróbálkozom más műfajokkal is. Ez nálam egyrészt a thriller műfajt jelenti, mert olykor jól esik borzongani, szeretem a csattanós történetek mind könyvben, mind filmek terén. Másrészt pedig meséket is egyre szívesebben olvasok, mert megmelengetik a szívemet. Szerintem jó az, ha az ember olykor bepróbálkozik más műfajú könyvekkel is, mert hát ki tudja, lehet, hogy az lesz a következő kedvenc története, és egy kicsit a látóköre is szélesedik.

4. Van olyan könyv, aminél epekedve várjátok a folytatást (de az csak nem akar eljönni)?
Nem tudom, hogy volt-e vele turné, mert akkoriban még nem voltam tag, mindenesetre Samantha Shannon Csontszüret sorozatának befejező részét nagyon jó lenne olvasni.

5. Öt év során sok új taggal bővült a csapat. Milyen érzés volt újként csatlakozni egy kiforrott csapathoz?
Ó hát nagyon izgalmas, és kicsit félelmetes is. Mielőtt csatlakoztam volna hozzájuk, én már egy ideje követtem a turnékat, többük blogját olvastam is, és furcsa volt, hogy itt megismerhettem személyesen őket. Nyilván nem könnyű egy olyan csapatba bekerülni, ahol a tagok már régóta ismerik egymást, én ráadásul alapból is nehéz eset vagyok ezen a téren, de aztán persze nem volt semmi gond, mert tényleg mindenki segíti a másikat. És nem csak az újakat egyébként, hanem ha bárkinek problémája van, megakadt mondjuk egy banner gyártásban, vagy időpontot kell cserélni valami miatt, számíthatunk a másikra. Én a bizonytalanságom miatt a kampányfőni feladatokat (aki leszervezi az adott turnét) is csak később mertem bevállalni, de most szerintem azért sikerült belejönnöm.

6. Milyen könyvformátumot szeretsz inkább, miért? Nyomtatott vs. Ebook vs. Hangoskönyv.
Papír alapú és e-book. Bármennyire is szeretem a papírkönyveket, az az igazság, hogy az e-könyv sokkal praktikusabb. Én legtöbbet a vonaton olvasok munkába menet (naponta egy óra), így talán nem kell magyaráznom, hogy sokkal könnyebb szállítanom, ráadásul akármennyire is óvatosan teszem el a papírkönyveket, előfordult már, hogy megsérült, arra meg nagyon allergiás vagyok (közben már beszereztem egy könyvvásznat, úgyhogy így már talán nem kell aggódnom). Emellett pedig a turnékhoz a legtöbb könyvet e-formátumban kapjuk meg, úgyhogy azokat muszáj azon olvasnom. Persze amikor már sok könyvet olvasok egymás után e-bookon, nagyon jó érzés visszatérni a papírhoz, mert hát mégiscsak az igazi, na! Hangoskönyvet még soha nem olvastam.

7. Használsz könyvjelzőt? Mit?
Imádom a könyvjelzőket, van egy hatalmas gyűjteményem, de igazság szerint szinte soha nem használom őket. Egyszer véletlenül elszakítottam egyet, azóta inkább mellőzöm őket. Legtöbbször a bérletemet használom könyvjelző gyanánt, mert ez elég praktikus, legalább nem kell keresgélnem, ha jön a kalauz. :D

8. Hány oldalas volt a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Ez csakis egy Outlander könyv lehet, ami minden kötettel egyre hosszabb. Az Őszi dobszó volt a legutolsó, amit nemrég fejeztem be, 1192 oldal volt. Egyébként én nem vagyok az a típus, aki megijed egy könyv hosszától, csak legyen jól megírva a történet, és persze legyen időm elolvasni.

9. Szoktál jegyzetelni olvasás közben?
Ritkán, pedig nem ártana többször, hogyha sokat olvasok egymás után, ne szálljanak el a gondolatok. Azt szoktam csinálni, ha egy könyv elolvasása nagy hatást vált ki belőlem, amit muszáj kiadnom magamból, hogy megnyitok egy új bejegyzést, és vázlatosan elkezdem felsorolni az érzéseimet. Aztán, ha mondjuk egy vagy két hét múlva állok neki a bejegyzés megírásának, akkor általában a pontokról eszembe jut, hogy mit is akartam mondani, és már csak ki kell egészítenem. Viszont van egy mániám, mégpedig az idézetek. A telefonomban a jegyzetalkalmazásban, van egy olyan oldal, ami tele van oldalszámokkal. Ha olvasás közben megtetszik egy idézet, akkor szépen előkapom a jegyzetet, és beírom az oldalszámot, így később már csak ezt kell kikeresnem, és kiírni az idézetet. Persze arra lusta vagyok, hogy kitöröljem a régi számokat a telefonból, így már van egy szép hosszú számokból álló listám, amit csak én értek..., vagyis én se mindig.

10. Virág kérdezte: Miről írnál, ha nem könyves blogger lennél? Egyáltalán akkor is blogolnál még?
Az az igazság, hogy nem tudom másnak elképzelni magam, mint könyves bloggernek, mivel az olvasás a hobbim, és nagyon szeretem megosztani a véleményemet a könyvekről. Nincs olyan film, együttes vagy zenész, akiért annyira rajonganék, hogy külön blogot szánjak neki. Csak a könyvek vannak. És a blog. És ez pont elég.



NYEREMÉNYJÁTÉK
6 meglepetéskönyv kerül kisorsolásra! Minden állomáson egy-egy bloggerünk jellemzőit találod, ami alapján meg kell tippelned, kiről van szó és beírnod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.


Különös ismertetőjegye, hogy az ABC második és harmadik betűjét visszafelé olvassa.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



További állomások
09.08. Függővég
09.11. Dreamworld
09.16. Könyvvilág
09.17. Ambivalentina
09.18. Zakkant olvas
09.19. Hagyjatok! Olvasok!
09.20. Betonka szerint a világ...
09.21. KönyvParfé
09.22.Olvasónapló
09.23. Insane Life
09.24. Szembetűnő
09.25. A Szofisztikált Macska



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése