„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepi. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 18., hétfő

10 éves a Blogturné Klub!


Fennállásának tizedik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hiszen Ti is részesei vagytok ennek az élménynek. Szülinapi turnénk során betekintést engedünk az elmúlt tíz esztendőnkbe, mesélünk nektek személyes élményeinkről, arról, mi miként éltük meg életünk ezen időszakát, és hogy mennyit változtunk az elmúlt évek alatt.


Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.

2023. január 7., szombat

2022 - Zárjuk le!


A korábbi években mindig az év utolsó napján hoztam az évzáró posztokat, ezúttal azonban a 2022-es év utolsó napjait pihenéssel vagy éppen jövés-menéssel töltöttem, így nem igazán jutott időm bejegyzés írására, erőltetni pedig nem akartam. Mégis úgy érzem, hogy valamelyest érdemes lenne lezárni a 2022-es évet, kicsit visszatekinteni mik történtek a blogolás, olvasás terén, összegezni őket egy bejegyzésben, és azért néhány mondatban - a megszokott módon - a személyes részre is kitérnék, hiszen ezek a dolgok abszolút hatással vannak az olvasási szokásaimra.

2022. október 31., hétfő

Halloween Blogturné - Nem annyira borzongató könyvek ajánlója és Book Tag


Üdvözlet minden szellemnek, vámpírnak, vérfarkasnak, boszorkánynak, és az összes egyéb entitásnak a Blogturné Klub borzongatóan jó Halloween turnéján!

Nem tudod mit csinálj Halloweenkor? Tarts velünk, segítünk kitalálni! Kövesd az egész napos turnénkat, mely során szuper könyveket, filmeket, finomságokat és egyéb kreatív ötleteket ajánlunk, hogy az év legborzongatóbb ünnepe valóban szuperül sikerüljön. Inspirálódj, játssz, és legyél Te négy nyertesünk egyike!


2021. december 31., péntek

2021 - Zárjuk le!


Elérkezett az év utolsó napja, ami csak egy dolgot jelenthet a blogon, mégpedig az évzáró posztot. A napokban márírtam 2021 meglepetéseiről és csalódásairól a könyvek terén, most pedig nincs más hátra, mint összegezni az évet. Igyekszem rövidre fogni a bejegyzést, hiszen az egész évemhez hasonlóan az utolsó nap is igencsak sűrű, de azért a legfontosabb történésekre mindenképp kitérnék. Ahogy az lenni szokott, először egy kis személyes jellegű elmélkedés, majd az olvasásaim, blogom életének összegzése, végül pedig a statisztikák elemzése várhatóak a posztban. Nem is húznám az időt, lássuk hogy alakult a 2021-es évem!

2021. december 29., szerda

2021 csalódásai - 5+1 könyv, amely nem felelt meg a várakozásaimnak

Nemrég megírtam a bejegyzésem azokról a könyvekről, amelyek kellemes meglepetést okoztak ebben az évben, és az az igazság, hogy nem volt könnyű hatot kiválasztani a sok szuper könyv közül. Viszont azt azért nem gondoltam volna, hogy még nehezebb lesz leszűkíteni 6 könyvre azokat, amik nem nyerték el a tetszésemet vagy legalábbis nem azt hozták, mint amit vártam tőlük. Ebben a posztban ugyanis kicsit bekukkantunk a másik oldalra is, hiszen azokat a könyveket szedtem össze, amelyek csalódást okoztak 2021-ben. 

2021. december 27., hétfő

2021 meglepetései: 5+1 könyv, amely felülmúlta a várakozásaimat


Eltelt a karácsony, napokon belül itt az év vége,  ilyenkor pedig a legtöbben elkezdünk visszatekinteni az elmúlt évre, összegezni, hogy mik is történtek velünk. Nálam ez az élet minden területére igaz, így természetesen az olvasásaimra is, úgyhogy mivel idén valószínű, hogy már csak egy könyvet fogok elolvasni, elkezdtem végignézni, hogy miket is olvastam 2021-ben. És mivel tavaly nagyon szerettem megírni, hogy melyek voltak a kedvenceim és melyek a csalódást okozó könyvek, úgy döntöttem, hogy idén is szemügyre veszem őket hasonló szempontok alapján.

2021. január 3., vasárnap

Könyvek, amelyeket 2021-ben el szeretnék olvasni

A 2021-es év első bejegyzése nem könyvajánló lesz, hanem egy kis tervezgetés, szerettem volna megmutatni Nektek, hogy melyek azok a könyvek, amiket mindenképpen el szeretnék olvasni idén. Az évre - tavalyhoz hasonlóan - 90 könyvet tűztem ki célul elolvasásra, kíváncsi vagyok, idén sikerül-e elérni ezt a számot. A nagy novemberi-decemberi megjelenés-dömping után év elején általában nyugodtan tudok olvasni, nincs az a nagy hajtás, mint az előző év végén. Idén is így van ez, a január-februári időszakban többi időm van átgondolni, hogy mit is szeretnék olvasni, ilyenkor előkerülnek a könyvespolcon “porosodó” regények, vagy éppen a kívánságlistás könyvek. Lássuk, miket terveztem be elolvasásra a 2021-es évre!

2020. december 31., csütörtök

2020 - Zárjuk le!


Eljött az év utolsó napja, így szokásomhoz híven ismét egy évösszegző bejegyzéssel készültem Nektek. A héten már kaptatok egy ízelítőt az idei olvasásaim összegzéséből, hiszen megírtam a bejegyzésemet az 5 kedvenc, illetve az 5 csalódást okozó könyvekről. A mostani posztomban pedig szeretnék számot vetni a 2020-as évről, hogy mik történtek velem, a blogommal, mennyit és miket olvastam, illetve hozom a statisztikákat is. Lássuk tehát, hogy mi történt a Könyvvilág bloggal 2020-ban.

2020. december 27., vasárnap

5 kedvenc könyv 2020-ból


Év vége közeledtével már nézegetem a 2020-as olvasmányaimat, fejben összeállítgatom a listát a kedvenceimről. Az év utolsó napjában hozni fogom a végső listát, most azonban úgy döntöttem, hogy kiemelek 5 könyvet, amit nagyon szerettem idén, ami meghatározó volt a 2020-as olvasmányaimban. Be kell vallanom, nagyon nehéz volt mindössze 5 könyvet kiválasztani, hiszen 2020-ban rengeteg szuper könyvet olvastam, ezen a téren mindenképpen kiemelkedő volt az évem. 

2020. október 31., szombat

Halloween Blogturné - Madarak ​a dobozban értékelés + Book Tag


Üdvözlet minden szellemnek, vámpírnak,  vérfarkasnak, boszorkánynak, és az összes egyéb entitásnak a Blogturné Klub szellemes Halloween turnéján! 

Nem tudod mit csinálj Halloweenkor? Tarts velünk, segítünk kitalálni! Kövesd az egész napos turnénkat, mely során szuper könyveket, filmeket, finomságokat és egyéb kreatív ötleteket ajánlunk, hogy az év legborzongatóbb ünnepe valóban szuperül sikerüljön. Inspirálódj, játssz, és vidd haza fantasztikus nyereményeink egyikét!

2020. június 7., vasárnap

6 éves a Könyvvilág blog - elmélkedés és nyereményjáték


Ahogy a címből is látható, 6 éves a Könyvvilág blog, pontosítva 2014. június 5-én tettem közzé az első bejegyzésemet, ami nem más, mint Jennifer E. Smith Vajon létezik szerelem első látásra? c. könyv értékelése volt. Mindig jókat mosolygok a pár sorból és egyszerű mondatokból álló bejegyzésen, de hát az is én voltam, úgyhogy kitörölni nem szeretném. A szülinap alkalmából egy elmélkedős posztot hoztam Nektek, amiket - ha követtek - tudjátok, hogy nagyon szeretek írni. A bejegyzés végén pedig egy rendhagyó nyereményjáték várható, de erről később.

2020. május 3., vasárnap

Anyák napja a Blogturné Klubbal - Book Tag


Rendhagyó blogturnénk keretében szeretnénk köszönteni azokat, akik a legfontosabbak az életünkben: az Édesanyákat. A tizenkét állomáson egy sajátos book tag formájában válaszolunk különböző kérdésekre, természetesen olyanokra, amik kapcsolódnak a könyvekhez és az anyukákhoz is. Sőt, néha az édesanyáink is megszólalnak majd, így megtudhattok egy-két igazán személyes dolgot bloggereinkről. 
Tartsatok velünk, ünnepeljétek ti is ezeket a csodálatos Nőket, és nyerjétek meg a bloggereink által felajánlott nyereménykönyveket!

2020. április 13., hétfő

Húsvét a Blogturné Klubbal


Sokan nehéz időszakot élünk most, éppen ezért mi a Blogturné Klubnál úgy gondoltuk, szeretnénk egy kis vidámságot csempészni az ünnepetekbe. Régi hagyományainkat felelevenítve húsvéti bejegyzéssorozatot és nyereményjátékot hoztunk nektek, melynek során azt kell kiderítenetek, hol és kiknek a segítségével garázdálkodott bloggereinknél Kajla Nyúlrik, a húsvéti nyúl.

2020. január 4., szombat

Tervezett olvasmányok 2020-ban


Ha már az év első munkanapját én otthon töltöttem, gondoltam csináljak valami hasznosat is, úgyhogy készítettem egy olyan könyvlistát, amit 2020-ban szeretnék elolvasni. Az év negyedik napján még nagyon lelkes vagyok, hiszen az olvasási válság még nem ért utol, remélem, ez még marad is így egy darabig. Azt hiszem, még sosem csináltam ilyet év elején, és nem is a várt megjelenésekről fog szólni ez a bejegyzés, ha esetleg erre gondoltatok volna. Igazából az egész ötlet onnan jött, hogy kicsit pakolgattam itthon, és a könyvespolcom egyik szegletében egy halom könyv szúrta a szemem, ami az utóbbi időben egyre jobban magasodott. Nos, igen az olvasásra váró könyveim - egy része - ez a bizonyos kupac. Ebből kiindulva pedig kipattant a fejemből az ötlet, hogy mik is azok a könyvek, amiket 2020-ban - kb. az év eleső negyedében - el kellene, el szeretnék olvasni. Lássuk!

2019. december 31., kedd

2019 - Zárjuk le!


Hihetetlen, de ismét eljött az ideje, hogy évadzáró posztot írjak, ugyanis ma van 2019 utolsó napja. Ahogy mondani szokás, rettenetesen gyorsan telnek a napok, ami idén már csak azért is nagyon zavart, mert különösebb dolog nem történt velem. Ezt persze lehet pozitívabb személettel is vizsgálni, de azért én mégis azt érzem, hogy lehetett volna jobb is az évem. Ha visszatekintek a 2019-es évre, leginkább a szürke hétköznapok jutnak eszembe, amik valahogy idén még jobban beszippantottak, úgyhogy ha idén - a jövőre vonatkozóan - megfogadok valamit, akkor az első dolog a listámon biztosan az lesz, hogy ezeket próbálom elkerülni,vagy legalábbis feldobni valahogyan.

2019. július 21., vasárnap

Öt éves a blogom - ünnepeljünk!


Öt év. Öt év telt el azóta, hogy a Könyvvilág blog megnyitotta kapuit, hogy megírtam az első kurta-furcsa bejegyzésemet. Még emlékszem azokra az első tőmondatokból álló rövid posztokra, amikre rettenetesen büszke voltam annak idején. Azóta sok minden történt velem és a blogommal is, erről szeretnék most egy kicsit írni Nektek. Most nem nyereményjátékhoz fogom kötni a születésnapi bejegyzésem, hanem egy elmélkedős posztra gondoltam, hogy egy kicsit összegezzem, mi is történt ebben az öt évben.

2018. december 31., hétfő

2018 - Zárjuk le!


Ismét eltelt egy év, és bármennyire is közhelyesen hangzik, én úgy érzem, hogy elképesztően gyorsan telik az idő. Főleg az évem második felét éreztem pörgősnek, a nyár ugyebár mindig gyorsan eltelik, aztán kezdődik az új tanév (egyetemen dolgozok), majd az ünnepekre való készülődés, a karácsony, és aztán már itt is van az év utolsó napja. Ehhez pedig mindenképpen évzáró poszt dukál, hiszen ilyenkor akarva-akaratlanul is elmerengünk azon, hogy mi történt az elmúlt évben, és ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy átértékeljük a dolgokat, és esetleg elgondolkodjunk azon, hogy min kellene változtatni. Ez nyilván nemcsak a “való életre” vonatkozik, hanem a bloggal kapcsolatos dolgokra is, úgyhogy én azt mondanám, hogy vágjunk bele, értékeljük a 2018-as évet!

2018. december 24., hétfő

Karácsonyi Book Tag - és jókívánság


A Sorok között könyves blogon találtam ezt a karácsonyi book tag-et, és úgy döntöttem, hogy én is kitöltöm. Külön ünnepi posztom idén nem lesz, úgyhogy ezzel a bejegyzéssel hozom el a karácsonyt a blogra.

2018. december 13., csütörtök

Adj karácsonyi könyvet ajándékba!

Karácsonyi ajándékötletek könyvmolyoknak



Már nem kell sokat aludnunk karácsonyig, viszont ha még mindig nem tudod, hogy mit vegyél valamelyik rokonodnak, ismerősödnek ajándékba, én amondó vagyok, hogy a könyv mindig remek választás, hiszen értéket képvisel. És ha már karácsony, akkor miért is ne választhatnál a szeretet ünnepéről szóló történetet, hiszen évről-évre rengeteg könyv jelenik meg a témában, és szerény véleményem szerint karácsonyi témájú könyvet minden korosztálynak lehet találni. Ráadásul én úgy gondolom, hogy nem csak a Reszkessetek betörőkkel lehet hangulatba kerülni, hanem ugyanúgy egy szuper karácsonyi könyvvel is, ami kedves és könnyed, és egy kicsit megmelengeti az ember szívét.

2018. szeptember 16., vasárnap

BTK Születésnapi Turné - 5 évesek lettünk


Fennállásának ötödik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hisz ti is részesei vagytok ennek az élménynek.
Ennek örömére kezetekbe adtuk a gyeplőt, teret engedhettetek legkíváncsibb éneteknek és tabuk nélkül kérdezhettetek tőlünk. Most pedig rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk őket.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.