„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2014. július 29., kedd

Rebecca Donovan - Visszafojtott lélegzet

Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?  

2014. július 22., kedd

Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról? 

2014. július 18., péntek

Gayle Forman - Hová tűntél

Három év telt el azóta, hogy Mia eltűnt Adam életéből. És Adam három éve nem tudja pontosan, hogy miért. 
Amikor útjuk egy éjszaka erejéig keresztezi egymást New Yorkban, Adam végre felteheti Miának a kérdéseket, amelyek azóta is gyötrik. De vajon ez a néhány óra ebben a varázslatos városban elég-e arra, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Vajon van-e esély az újrakezdésre mindazok után, ami velük történt?

2014. július 14., hétfő

Gayle Forman - Ha maradnék

 És te hogyan döntenél? Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?   

2014. július 13., vasárnap

Sophie Kinsella - Segítség, kísértet!

Amikor Larát egy nap felkeresi nagymamája nővérének szelleme, a húszas éveiben járó vagány csaj egy pillanatra úgy érzi: megtébolyodott. Semmilyen racionális magyarázatot nem talál a történtekre, azt pedig mégsem érzi normálisnak, hogy egy kísértettel társalogjon. Sadie néni szelleme azonban nem foglalkozik Lara aggályaival, fontos feladatot bíz rá: meg kell keresnie rég elveszett nyakláncát, különben soha nem lelhet végső nyugalmat. 
Pedig szegény Larának a folyton zsizsegő Sadie néni nélkül is megvan a maga baja: nemrégiben indított üzleti vállalkozása máris a csőd szélén áll, egykoron a legjobb barátnőjének tartott üzlettársa mindent hátrahagyva meglépett Goába, ráadásul élete szerelme mindenféle indoklás nélkül szakít vele! 
Az eleinte nem kívánt barátság, azonban mind kedvesebbé válik Lara számára, és ahogy egyre több időt tölt a kísértet-nénikével, úgy válik mind izgalmasabbá az élete…
Vajon mit tanulhat egymástól két különböző korból származó, de nagyjából egyidős fiatal lány? Mi a célravezetőbb módszer: görcsösen vágyakozni a szerelem után vagy nyugodtan megvárni, amíg ránk talál?

2014. július 10., csütörtök

Sophie Kinsella - Mézeshetek

Lottie nagyon számít rá, hogy barátja az esti randevújuk során, London egyik legmenőbb éttermében végre megkéri a kezét. Ám amikor kiderül, hogy lánykérésről szó sincs, teljesen összeomlik.  
Épp ekkor bukkan fel egykori szerelme, Ben, aki emlékezteti hajdani egyezségükre, miszerint harmincéves korukban, ha még mindketten szinglik, összeházasodnak. Lottie kapva kap a kínálkozó alkalmon: irány egyenesen az oltár elé, aztán jöhetnek a mézehetek Ikonos szigetén, Görögországban, ahol annak idején megismerkedtek. A családot és a barátokat letaglózza a hír. Lottie nővére szerint a húga sok hajmeresztő dolgot követett már el életében, azonban ez lesz az eddigi legnagyobb baklövése. A fiú kollégája pedig meg van győződve arról, hogy Ben az elkapkodott házassággal egy életre tönkreteszi a karrierjét. Hogy megakadályozzák az elhamarkodott esküvőt, kifőznek egy ravasz és bonyolult tervet. Titokban az ifjú pár nyomába erednek, akik még nem is sejtik, milyen elképesztő kalandok várnak rájuk a mézeshetek alatt.   

2014. július 8., kedd

Benina - A Boszorka fénye

Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire White Boszorka, méghozzá az Utolsók egyike, vagyis tisztavérű, akikből már alig él a világon, mert a varázslattal bíró teremtésekkel a boszorkányüldözők parancsára különös lények, a Zsoldosok kegyetlen módon végeznek sorba. Mivel a tizennyolc éves Claire szülei meghaltak, a nagybátyjánál lakik, és emberek között és akként is nő fel. Nehezen fogadja el másságát, egyszerű, átlagos tinédzser szeretne lenni. Aztán Gideont, egykori mentorát és jó barátját a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb Zsoldos menekülés közben, és Claire élete innentől kezdve megváltozik.

2014. július 7., hétfő

Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?

Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… 

2014. július 5., szombat

Benina - A boszorka démona

Fülszöveg: Alig két hónap telt el azóta, hogy a boszorkányok legyőzték a zsoldosokat, és egyezséget kötöttek az Üldözőkkel. Claire és Kellan új városba költöznek, elkezdik az egyetemet. Próbálnak minél átlagosabban élni. Hétköznapi életük azonban nem tart sokáig…
A Bölcs tudja egyedül, miért ad Claire-nek egy különleges ajándékot, és a Bölcs látja egyedül, ezzel merre fordul Claire élete.
Aztán hirtelen feltűnik egy soha nem látott ismerős,és elszabadul a pokol!
Egyik csapás követi a másikat, és csupán egyetlen lény van, aki képes segíteni Claire-nek átvészelni az új helyzetet élve és ép elmével: egy ellenség.
Képes Claire félretenni az ellenérzéseit, hogy elfogadja a gyűlölt személy segítségét? Sikerülhet megmenteni mindenki életét?

2014. július 2., szerda

Kristin Cashore - A garabonc

Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni. 
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért. Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. 
Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül… 
A garabonc Úrnő, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független és felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.

2014. július 1., kedd

Idézetek gyűjteménye

"– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki. 
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve. 
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű! 
A szememet forgatva a karjára csaptam. 
– Vegyél vissza magadból! 
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben_ maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt. 
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét."




Hm. Szóval úgy döntöttem, hogy létrehozok egy oldalt, ahol a kedvenc könyveim kedvenc idézeteit találhatjátok :) Olvasás közben mindig ráakadok olyan mondatra, vagy párbeszédre, amelyek nagy hatással vannak rám, vagy csak nagyon szellemesnek találom őket. Ezért döntöttem úgy, hogy egy helyre gyűjtöm őket. Folyamatosan frissíteni fogom :) Tovább az idézetekhez