„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. október 26., hétfő

The Selection - A hónap rajongója pályázat: október 2.0


Sziasztok. Meghoztam az októberi hónap rajongója projekt második részét. Még mindig az itthon 2016. elején megjelenő Happily Ever After a témánk. A legutóbbi bejegyzésben magáról a könyvről írtam általánosan, véleményeket emeltem ki róla, most pedig belekukkantunk egy picit a könyvbe, ugyanis még több képet és idézet láthattok a bejegyzésben. Ráadásul hoztunk egy vicces kis játékot is, amiben Ti is megírhatjátok a sorozat befejezést, nem kell hozz más, csak a születési dátumotok. :)


A projektet (még mindig) közösen A párválasztó - The Selection, Magyarország első Párválasztó rajongói facebookos oldalával agyaltuk ki. Edith - az oldal adminja - elmondta, hogy (természetesen) ő is rettentően várja a Happily Ever After megjelenését, és reméli, hogy lesznek benne zenei aláfestések, esetleg egy interjú az új könyvborítóról. 

Ahogy azt már az előző bejegyzésemben is megírtam, októberben nem is várunk el tőletek mást, mint hogy egy kicsit aktivizáljátok magatok A párválasztó - The Selection facebookos oldaodalon és az én oldalamon, illetve nagy előnyt jelent az is, ha kommenteltek az előző vagy eme bejegyzés alá: magáról a rajongói projektról, a sorozatról, a megjelenésről, a képekről, akármiről, ami a témába kapcsolódik, csak halljuk a hangotokat. :)

Egy kis emlékeztető gyanánt azért hozom még egyszer a fülszöveget is (ami még mindig saját fordítású, úgyhogy a változások jogát fenntartom) :)
Találkozz Maxon herceggel mielőtt beleszeretett Americába, és Amberly-vel, mielőtt királynő lett. Lásd a Párválasztót egy palotaőr szemén keresztül, aki végignézi, ahogy első szerelme messze sodródik tőle, és egy lányéból, aki beleesik egy fiúba, aki nem a herceg volt. Ez a nagyszerű gyűjtemény 4 novellát tartalmaz Kieara Cass megnyerő világából, kettő ezekből itt jelenik meg először nyomtatásban - valamint exkluzív, eddig soha nem látott jeleneteket is tartalmaz. 

Nem is nagyon szaporítanám tovább a szót, lássunk néhány idézetet a könyvből:

1. How could we have stopped? I wondered how we would die. A noose? A bullet? Something much more elaborate and painful? I couldn't help wishing that Carter's silence meant he was already gone.
2. How has this happened? How had I gone from beeing one of the beloved members of the Selecion to being labeled a traitor, awating my punishment?

1. Hogyan állhattunk volna meg? Azon töprengtem, hogyan halnánk meg? Egy hurok? Egy golyó? Vagy valami sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb? Azt kívántam, hogy Carter csöndje jelentse azt, hogy már elment.
2. Hogy történhetett ez? Hogyan lettem a Párválasztó legkedveltebb szereplőjéből, egy felcímkézett áruló, aki büntetésére vár.

Mindkét idézet Marlee-tól származik, és szerintem magukért beszélnek. Aki olvasta a trilógiát, az tisztában van a lány és a palotaőr történetével. Ha őszinte akarok lenni, én Marlee és Carter történetét szeretném a legjobban megismerni.

1. ,,On the contrary, he was a mystery. I was excited to solve."
2. ,, His world looked like a storm. I was going to be its center."
3. You will be the only thing in this world that will truly be mine. And I will put you on a pedestal so high, it will be impossible for anyone not to adore you."

1. ,,Ellenkezőleg, ő egy rejtély volt, és alig vártam, hogy megfejtsem."
2. ,,A világa olyan volt, mint egy vihar. És én akartam a középpontja lenni."
3. ,,Te vagy az egyetlen dolog a világon, ami valóban az enyém lesz. És olyan magaslatokra foglak emelni, oly magasra, hogy lehetetlen lesz bárkinek is, hogy ne imádjon."

Ez a három pont pedig A királynőből van, az eslő kettő Amberly szájából, a harmadik pedig Clarkson szájából hagzik el.

Néhány kimaradt kép.








A végére pedig a játék:

Készítsd el a saját "The Crown" befejezésedet!
1. Születési hónapod: Január: Henri Jaakoppi Február: Eadlyn Schreave Március: Aspen Leger Április: Ahren Schreave Május: Kile Woodwork Június: America Schreave Július: Maxon Schreave Augusztus: Marlee Tames Szeptember: Josie Woodwork Október: Osten Schreave November: Fox Wesley December: Kile Woodwork
2. Életkorod számainak összege: (pl: 18=1+8=9) 0: …összeverekedett… 1: …elnyerte a szívét… 2: …meggyőzték, hogy csatlakozzon az Északi lázadókhoz… 3: …kajacsatába keveredett… 4: …“véletlenül" meggyilkolták… 5: …erőszakkal hozzáadták/megházasodott… 6: …gyereke született… 7: …szabotálta a Párválasztót… 8: …rajtakapták, miközben szenvedélyesen csókolózik… 9: …megdöntötte a Schreave család uralkodását… segítségével… 3. A születésnapod utolsó számjegye:(pl: március 20.=0) 0: Kaden herceg, aki egy fiatal de mérges parancsnoka lett a lázadóknak 1: Celeste Newsome, akinek a halála csak színlelt volt. 2: Kris Ambers lánya, aki követte anyja kém tevékenységét és szobalánynak álcázta magát. 3: Camille hercegnő, akit Ahren dobott, mivel csak az arany teleszkóp gyűjteménye miatt jött vele össze. 4: Erik, aki egész idő alatt Eadlyn báli ruháját viselte, amit gyanús körülmények között szerzett. 5: Tiny Lee (3-as, Dakota megyéből) tomboló 16 éves lánya, aki sikeresen bebizonyította, hogy egy kézzel elirányítaná az Új Ázsiai monarchiát vihar esetén. 6: Eadlyn minden korábbi szingli szobalánya. 7: May Schreave családja, akik mind összeillő eper jelmezben vannak. 8: Pár névtelen udvarló boxeralsója, rajzolt arccal. 9: Maxon Schreave korábbi hasizmának a bosszúszomjas szelleme.
Kiera Cass-nak ez jött ki eredményül: Kile Woodwork szabotálta a Párválasztót Maxon Schreave korábbi hasizmának a bosszúszomjas szellemével.
Edithnek: Josie Woodwork szabotálta a Párválasztót May Schreave családjával/segítségével, akik mind összeillő eper jelmezben vannak.
Nekem: Marlee Tamesnek gyerek született Eriktől, aki egész idő alatt Eadlyn báli ruháját viselte, amit gyanús körülmények között szerzett.

Most pedig Ti jöttök! Számoljátok ki, nevessetek egyet, de azért ne feledjétek megosztani sem velünk az eredményt! Jó szórakozást!

9 megjegyzés:

  1. Kyle Woodworkot erőszakkal hozzáadták/megházasodott pár névtelen udvarló boxeralsójára rajzolt arccal :D

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Kile Woodworkot rajtakapták, miközben szenvedélyesen csókolózik Mag Schreave családja, akik mind összeillő eper jelmezben vannak.
    Na jó ez egy kicsit fura lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem baj, az a lényeg, hogy minél furibb legyen :D
      ez az eperjelmezes dolog nagy bejön nekem :D :D úgyis halloween lesz ;)

      Törlés
  4. Osten Schreave kajacsatába keveredett Kris Ambers lányával, aki követte anyja kém tevékenységét és szobalánynak álcázta magát. :DD

    VálaszTörlés
  5. America Schreave kajacsatába keveredett Eadlyn minden korábbi szingli szobalányával!!��

    VálaszTörlés