„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. október 14., szerda

Carina Bartsch - Türkizzöld tél

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?



,,A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam."
Mikor elkezdtem olvasni a könyvet egy kicsit bele kellett rázódnom, hiszen az első részt még februárban olvastam, és azóta már sok könyv idő telt el. Na jó az ért annyira nem sok, de mivel a Cseresznyepiros nyár nem hagyott bennem mély nyomokat, talán ennek köszönhető, hogy nem nagyon emlékeztem a történetre. Csak arra, hogy gyerekkorukban is már szerelmesek voltak, és hogy valaki írogatott Emelynek, és persze, hogy Berlinben játszódik. Nos örülök, hogy folytattam a történetet, mert ez a könyv szerintem hihetetlenül jól meg lett írva, sokkal jobban tetszett az első résznél.

angol borító
Szerencsére azért beugrottak a részletek, és hamar bele tudtam rázódni a sztoriba. A könyv egy jó kis halloweeni bulival kezdődik, ami igazán szórakoztatóra sikerül. Emely nem hazudtolja meg önmagát, cikibbnél cikkibb helyzetekbe keveredik, csetlik-botlik. Elyas viszont nagyon furcsa, hiszen megszokhattuk már tőle, hogy állandóan a lány nyomába jár, és kihasználja az alkalmat, hogy felbosszantsa őt. Most azonban távolságtartóan viselkedik Emely-vel. Persze Emely nem hagyja magát olyan nagyon könnyen, de a félreértésekből és találgatásokból szép kis kezdő jelenet alakul ki. Ami egyébként annyira nem is rövid, és én nagyon élveztem. De persze minden csoda három napig tart, úgyhogy az ő boldogságuk sem tarthat túl soká, hiszen kiderül a nagy titok. Amit azért persze már lehetett sejteni (én legalább is sejtettem) az első könyvben is. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez elég sok keserű pillanatot okoz kedvenceinknek, és ezáltal az olvasóknak is. 


Ritkán olvasok olyan könyvet, amiben a női karakter szimpatikusabb, mint a férfi, de most így volt. Na nem mintha Elyas nem lenne az (hmmmm), de Emely gondolatait nem lehetett úgy olvasni, hogy az ember ne mosolyogjon rajta. A humora - ami egy kis szarkazmussal párosul - és ezáltal a beszólásai nagyot ütöttek, és még a nehéz percekben sem veszítettük ezt el teljesen. A könyves párhuzamait imádtam. Talán az is az oka ennek, hogy Elyast a könyv közepe körül eléggé hanyagolta az írónő (nyomós okok miatt), és így kevesebb infó jött át róla. De aztán a végén az utolsó oldalakon - amikor válaszokat kaptunk a miértekre -  újra beleszerettem. :)

,,Az új nem dohányzó rendeletnek köszönhetően dohányázás most már nem csak tüdőrákot, de tüdőgyulladást is okoz."
A könyvben talán egy dolog nem tetszett, mégpedig az, hogy miután oly sokat szenvedtek a szereplők (talán túlságosan is), a vége túl hamar eljött, és én még úgy örültem volna egy-két közös jelenetnek. Hiszen az első részben már hozzászoktam az állandó huzavonájuknak, és ezt most hiányoltam. Úgy érzem, hogy túl sok időt töltöttek külön a szereplők, ami persze érthető, de a végére még egy pici jöhetett volna. 

Cseresznyepiros
Egyébként minden más tökéletes volt. A történet, a szereplők, a humor, amit én mindig tárt karokkal fogadok... na és a borító! Ritkán említem meg, de most muszáj, mert nagyon tetszik az ötlet, hogy minden szürke rajta csak a türkiz szín különbözik, a jóképű fiúkának a szemével az élen. Kreatív! Úgyhogy én mindenképpen azt mondanám, hogy érdemes elolvasni, főleg (és csak akkor), ha már egyszer belekezdtél a sorozatba. Méltó folytatása és befejezése Emely és Elyas történetének. 

Értékelés:5/5

Szóval, ahogy azt említettem a bejegyzésben, nagyon tetszettek Emely könyves párhuzamai, ezekből szeretnék most itt két részletet kiragadni:

,,És mi járt még a fejedben? − kérdezte Elyas. 
– Nagyon sok minden − mondtam, és felsóhajtottam. − Az egész történetünk. 
Rám nézett. 
–  A történetünk?  Bólintottam. 
– Mert van… történetünk? − kérdezte. 
– Elyas − mondtam mosolyogva. − Én azt hiszem, egy egész könyvnyi. Olyan vastag, hogy kettő is kitelik belőle.
A válaszom mintha tetszett volna neki. Eltartott egy ideig, mire felelt.
- És mikor leszünk egymáséi?
Egy pillanatig nem tudtam hová nézzek, és éreztem, hogy forró lesz a fülem. Megköszörültem a torkom.
-Sajnálom, hogy ezt kell mondanom Elyas, de a végén meghalsz.
-Te... Te szívtelen vagy!"


,,A történetünket, a könyvünket a számtalan fejezettel magammal cipeltem, mindegy, hol voltam  éppen. Olyan volt, mintha valaki egyszerűen felnyitotta volna, aztán félretette. Pontosan a közepén. Éppen, amikor a legszebb volt."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése