„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2014. július 7., hétfő

Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?

Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… 



Bájos, igen, azt hiszem ez az a szó, ami eszembe jut a könyvről. Mindenképpen megérdemli a legviccesebb történet címet :D. Szóval van ez a lány, Emma, aki hazafelé utazik a gépen egy kudarcba fulladt üzleti tárgyalás után. Az egyik légiutas kísérő megsajnálja őt, és az üzleti osztályra ülteti. A gép légörvénybe kerül, Emma teljesen bepánikol, azt hiszi, hogy le fognak zuhanni, ezért elkotyogja az össze titkát a szemben üldő idegen férfinak. És hogy mik ezke a titkok? Lássuk csak: 



1. A Kate Spade márkájú táskám hamisítvány.

2.  Imádom az édes sherryt, ami az univerzum legkevésbé menő itala.
3. Gőzöm sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja.
4. 68 kiló vagyok, nem 61, ahogy a fiúm, Connor hiszi. (Mentségemre mondom, épp fogyókúrázni szándékoztam, amikor ezt elmondtam neki. Különben is, mi az a hét kilócska ide vagy oda?)
5. Magamban Connort mindig is Kenhez hasonlítottam. Mármint a Barbie baba fiú megfelelőjéhez.
6. Néha a legszenvedélyesebb szeretkezés közepette is nevetni támad kedvem. 
7. A vendégszobában vesztettem el a szüzességem Danny Nussbaummal, miközben apa és anya a földszinten a Ben Hurt nézte a tévében.
8. Megittam azt a bort, amit apa félretett húsz évre.
9.  Sammy, az aranyhalunk nem ugyanaz, mint amelyet a szüleim átadtak megőrzésre egyiptomi útjuk előtt.
10. Mikor a munkatársnőm, Artemis úgy istenigazából felbosszant, narancslével öntözöm meg a cserepes virágát (nagyjából naponta).
11. Egyszer különös leszbikus álmot láttam, amelyben a lakótársnőm, Lissy is szerepelt.
12. A tangabugyim túl szoros.
13. A lelkem mélyén mindig is ott élt a hit, hogy más vagyok, mint a többiek, s a sarkon túl csodás új élet vár rám.
14. Katie viszont aranyos lány, a személyzeti osztályon dolgozik. Van egy titkunk. Azzal szokott 
bejönni hozzám, hogy át kell futnunk valamiféle számokon, de ilyenkor valójában kilógunk a 
Csillagszarvasba... 
15. A munkahelyi kávénál fertelmesebb löttyöt nem ittam életemben, kész méreg... 
16. Az önéletrajzomba azt írtam, hogy A-jegyet kaptam a matek érettségimre, mikor pedig csak C volt. Tudom, hogy ez nem szép, nem kellett volna megtennem, de annyira kellett az az állás...



Azt hiszem ezek a titkok olyanok, amelyek sok nő életében előfordulnak, de így leírva, igazán... hát a vicces a legmegfelelőbb szó rájuk :)
Emma, miután leszállt a gépről, úgy gondolja, hogy soha többé nem látja az idegent, akire rázúdította az összes titkát. De persze ez túl egyszerű lenne :). Kiderül, hogy munkahelyén látogatóba jön a cégük egyik alapítója, aki nem is annyira idegen a lány számára, hiszen ő a férfi a repülőről, Jack Harper. Persze ő is felismeri őt, és innentől kezdve megindulnak a vicces szóváltások és ugratások. Jack számára ő az egyetlen ember a cégnél, aki önmagát adja, és persze nagyon megkedveli. Emma emlékezteti őt, legjobb barátjára, aki másik céglapító volt. Felidézi a kezdeteket, mikor talán ők is olyan kis cselekhez folyamodtak, mint a lány. Mivel ismeri szinte az összes titkát, segít a lánynak, hogy megoldja konfliktusát a barátjával és családjával.

Ez a könyv igazán szórakoztató, nagyon jó kikapcsolódóst nyújt, a humor végig uralkodik a történeten. A kedvencem Sophie Kinsellától. A szereplők nagyon bájosak, Emma kissé lökött csaj, aki a szívemhez nőtt :) Csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5/5*

Az írónőtől:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése