„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. február 3., szerda

Mielőtt megismertelek - plakát és előzetes

Tudom, hogy ritkán írok filmelőzetesekről, és úgy filmekről általában, de mivel idén júniusban az egyik kedvenc könyvemet viszik vászonra, úgy döntöttem, hogy külön bejegyzést szánok neki.  Főleg úgy, hogy tegnap a Mielőtt megismertelek film plakátjáról, ma pedig az előzetesről hullt le a lepel, ezért szerintem van miről írni.




Könyves merengés...
De kezdjük az elején. A Mielőtt megismertelek az első könyv volt, amit Jojo Moyestól olvastam, és ezután rögtön a szívembe zártam az írónőt. A könyv olvasása alatt megszakadt a szívem, miközben azért a légvégéig reménykedtem egy boldog végkifejletben. Nem szeretnék részletekbe bonyolódni, akit érdekel a teljes értékelésem a könyvről, elolvashatja itt. A lényeg, hogy ezután az élmény után természetesen rögtön lecsaptam az írónő többi könyvére is, és őszintén az eddigieket (Az utolsó szerelmes levél, Akit elhagytál, Páros, páratlan) mind nagyon megszerettem, hiszen minden könyve az életről szól, ráadásul Moyesnak remek stílusa és - a legtöbbször komoly téma ellenére - humorérzéke van. Az összes közül mégis rám a legnagyobb hatással a Mielőtt megismertelek volt. Talán azért mert ez volt az első könyvem tőle, vagy mert teljesen összetört, és napokig nem tudtam továbblépni, így nagy hatást gyakorolt rám... Egyébként az írónő iránti rajongásomat az is alátámasztja, hogy létrehoztam egy kihívást is a könyveihez kapcsolódóan, amelyet itt érhettek el.



Filmes izgalmak
Amikor megtudtam, hogy filmet készítenek a Mielőtt megismertelek-ből, egyrészt nagyon izgatott voltam, hiszen te jó ég, a nagy kedvencemből filmet csinálnak (!), másrészt pedig ilyenkor előjön minden könyvmoly legnagyobb rémálma, hogy mégis mit fognak kihozni belőle. Ahogy a tegnapi kommenteitekből láttam az érzéssel nem vagyok egyedül, úgy tűnik mindannyian rettegünk egy kicsit tőle, annak ellenére, hogy szerintem azért mindannyiunkon győzni fog a kíváncsiság, és meg akarjuk majd nézni a filmet :) Én igyekeztem megfogadni (ahogy már jó párszor tettem), hogy megpróbálok majd elvonatkoztatni a könyvtől, de persze ez vagy sikerül vagy nem! Az biztos, hogy ki nem hagyom, mert nagy szerelemről van szó.



A plakát
Ahogy említettem a plakátot tegnap mutatták be a rajongó közönségnek. A facebook oldalamon is utaltam rá, hogy szerintem nagyon szép és kifejező lett, a színészek, Emilia Clarke és Sam Caflin is jól mutatnak rajta. Őszintén szólva szerintem a szobám falán is el tudnám képzelni a képet :)




Az előzetes
Az előzetes így első benyomásra vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Emilia nagyon cuki, Sam viszont valahogy nem hasonlít Willre (az általam elképzeltre). Viszont már most nagyon szomorú az egész, szóval fel kell kötnünk a gatyákat! Egyelőre ennyit tudok mondani, még jó néhányszor végig fogom nézni valószínű!


A film
A film megjelenésének dátuma körül folyamatos változások voltak, hiszen eredetileg 2016. júniusára tervezték, majd előbbre hozták márciusra, végül pedig sajnos ismét visszatették az eredeti időpontra. Így tehát a film megjelenésének pontos dátuma: 2016. június 3. A magyar premier az IMDb és a starity.hu szerint is 2016. június 16., úgyhogy nagyon úgy látszik, hogy mi is mehetünk moziba! A forgatásról egyébként többször is kaptunk egy-egy pillanatképet, köztük tegnap jelentek meg a legújabbak. Ezekből is hoztam néhányat.







2 megjegyzés:

  1. Én még nem olvastam a könyvet, de sokan azt mondják, hogy a filmelőzetese sok mindent lelő belőle. Kedvcsinálónak szerintem tökéletes, én már most Várólistára tettem a könyvet. Az értékelésedet olvasva azt kell mondjam: én sem szeretem, ha egy könyv rosszul végződik... Most teljesen tanácstalan vagyok. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó mindenképpen ajánlani tudom a könyvet a film előtt, még úgy is, hogy nem igazán boldog a vég, mert megéri a történetért, a szereplőkért. Az előzetes jó lett szerintem (már vagy százszor visszanéztem azóta, hogy kijött), és reménykedem, hogy jó lesz a film :)

      Törlés