„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2018. február 4., vasárnap

Lylia Bloom: Ne mondd, hogy szeretsz

Zora szeret láthatatlan lenni. Nem akar barátokat, nem akar senkit közel engedni magához, nem akar újból csalódni. Hosszú ujjú ruhák, erős smink és elutasító tekintet mögé rejtőzik, nehogy újra bízni kezdjen, aztán felfedezzék a múltját, és megint megbántsák. Dominik arra vágyik, hogy valaki végre őt lássa. Otthon csak az eredményeire figyelnek, míg az osztálytársai azt nézik, mennyire menő cuccai vannak, de egyetlen barátjának sem árulhatja el, milyen sokat jelent neki a rajzolás. Azonban mindkettejük számára van egy hely, ahol lazíthatnak, ahol önmaguk lehetnek, ahol talán végre találhatnak igazi barátokat: a tetoválószalon. Zora ősz óta recepciós ott, Dominik pedig felbukkan, mint reménybeli tetováló. Muszáj szóba állniuk egymással, kénytelenek meglátni a másik valódi arcát, és lassan közeledni kezdenek. Izgalmas regény az őszinteségről, az útkeresésről, és egy finoman kialakuló szerelemről.



Könyv adatai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2017. december 15.
Eredeti megjelenés: -
Oldalszám: 256
Fordító: -
ISBN: 9789634571704



A Ne mondd, hogy szeretsz volt az első könyvem Lylia Bloomtól. Az írónő volt olyan kedves, és felkeresett, hogyha van kedvem, akkor írjak a nemrég megjelent könyvéről, és miután elolvastam a fülszöveget rájöttem, hogy bizony van kedvem. Így történt tehát, hogy lehetőségem volt megismerni Zora és Dominik édes történetét. 

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyen egy igazi YA történet, akkor biztosan a Ne mondd, hogy szeretsz is eszembe jutna példaként. Megvan benne ugyanis minden, ami a műfaj sajátosságaiban fellelhető: két - különböző okokból - megtört fiatal, akik próbálnak kiutat találni a problémáikból, miközben útjaik keresztezik egymást, és aztán vonzalom, később szerelem alakul ki közöttük. Ezek a jellegzetességek nagyon szépen vannak felvázolva a történetben, remekül hozva, amit elvárhatunk egy young adult könyvtől. A két főhősünk, akiről jelen esetben szó van, Zora és Dominik, akinek a történetét váltott szemszögön keresztül ismerhetjük meg. Kezdem Zorával, akinek a sötétebb, bonyolultabb az élethelyzete. Nem szeretnék minden poént lelőni, annyit azért elárulok, hogy nagymamájával él együtt, ugyanis a szülei olyan sebeket ejtettek benne (és rajta) még kiskorában, ami miatt a nagyijának el kellett hoznia, ki kellett szabadítani a lányt. A most középiskolában utolsó évét taposó lány személyében egy olyan karakter ismerünk meg, akit talán első ránézésre legtöbben vagy elkerülünk vagy legfeljebb felhúzzuk a szemöldökünket és valami helytelenítőt mormogunk a láttán: Zora sötét ruhákban jár, durva sminket tesz fel, és persze azzal is rátesz egy lapáttal, hogy közömbösen, elutasítóan viselkedik a külvilággal, nem barátkozik senkivel. Kicsit el is gondolkoztam azon, hogy vajon a hozzá hasonló emberek számára ez egy stílus, amiben jól érzik magukat, vagy talán ők is rejtegetnek valamit, esetleg ezzel akarják felhívni magukra a figyelmet. Nyilvánvalóan Zora esete egy szélsőséges példa, hiszen ő valóban kemény titkokat rejteget, mindenesetre megfogalmazódott bennem, hogy nem biztos, hogy az a normális, amit én annak gondolok, de sajnos mind hajlamosak vagyunk ítélkezni, Zora pedig egy tökéletes példa arra, hogy a felszín alá kellene nézni. Az már más kérdés, hogy lány elég erőtelejen tesz azért, hogy senki ne akarjon vele barátkozni.

De persze tudjuk jól, hogy a falak, amit tégláról téglára magunk köré építünk előbb-utóbb leomlanak, vagy mi magunk nem bírjuk tovább, és leromboljuk, vagy jön valaki, és megteszi helyettünk. Így történt Zorával is, amikor Dominik az egyik osztálytársa megjelenik azon a helyen, amit a legjobban szeret, ahol biztonságban érzi magát, a tetoválószalonban. Zora itt (is) dolgozik suli után délutánonként, ez az egyetlen hely számára, ahol ha nem is önmaga, de valami ahhoz közelítő lehet, ahol feloldódhat munkatársai körében. Megjelenik azonban Domik, aki szintén munkát kap a szalonban, így rákényszerülnek, hogy napról napra találkozzanak és beszélgessenek.

Dominik élete sem egyszerű, habár Zoráéhoz képest azért enyhítette (ha jobban belegondolok azért nem sokkal) a történet súlyosságát. A fiúnak a maximalista szüleivel kell megküzdenie, tipikus látszatszülők akik már gyerekkora óta eltervezték az életét, úgy ahogy ők jónak gondolták, nem foglalkoznak a fiúk véleményével. Mondjuk azon eléggé ledöbbentem, hogy mennyire érdektelenek, mennyire érzéketlenek voltak mindketten, valami szörnyű volt arról olvasni, ahogy saját gyerekeikkel - Dominikkal és bátyjával - bántak. Ami még durvább, hogy mindketten, nemcsap az apa, hanem az anyja is. Uhh, rosszul tudok lenni az olyan szülőktől, akiket csak a látszat érdekel, és ezért megtesznek mindent, nem számít, hogy mennyi kárt tesznek a saját gyerekeikbe!



Volt egy-két dolog, ami zavart a könyvben. Az egyik ilyen a váltott szemszögből adódott, ugyanis elég sokszor fordult elő, hogy ugyanazt az eseményt elmondta egyszer Zora, majd utána visszakanyarodtunk Dominiknál is, és az ő szemszögéből is le volt írva. Ez egyszer-kétszer még elmegy, de itt ez szinte a fiú összes fejezeténél előjött, és így sem egy hosszú könyvről van szó, így örültem volna, ha inkább más élményeket, eseményeket tesz be ehelyett az írónő, sokszor nem haladtunk előre. Illetve a végével is voltak problémáim, Zora lelki sebeinek gyógyulását nagyon szépen vezette le Lylia, viszont Dominik problémájának megoldása már túl gyors volt nekem. Hiszen a fiú már évek óta küzd szüleivel, akik ráadásul, mint említettem eléggé kegyetlenek vele, szóval nem tudom elhinni, hogy ilyen gyorsan elfogadtak minden feltételt. 

Bármennyire is nehéz sorsokat dolgoz fel a könyv, annyira borongósnak mégsem éreztem. Persze könnyednek sem mondható, és együtt éreztem a főszereplőkkel, de valahogy mégsem volt annyira sötét, nyomasztó. Ez szerintem az elképesztően édes szerelmi szálnak volt köszönhető, az első szerelem ártatlanságával fűszerezve. A sok YA könyvhöz képest itt mondhatni felcserélődtek a szerepek, ugyanis a női karakterünk, Zora volt a határozottabb egyéniség. Dominik kicsit bénácska, esetlen, ami nagyon cukivá, szerethetővé tette őt a szememben, jókat mosolyogtam a megnyilvánulásain, ó és a pirulásain. :D Másrészt pedig, ami enyhített a komoly témán, hogy volt benne humor köszönhetően Dominik beszólásainak, és a munkatársaknak, Adrinak, Szabinak és Gergőnek. 

Szerintem a YA kedvelőinek kötelező darab ez a könyv, nagyon jól beleillik a kiadó vörös pöttyösei közé. Nem volt tökéletes, én még kicsit húztam volna az időt, hogy még hitelesebb legyen a szerelem a két fiatal között. Minden esetre nagyon aranyos volt, ahogy ez végül is kialakult közöttük. Igen, ez a tökéletes szó rá. Aranyos. Ó és a könyv címe is nagyon találó, amikor rájöttem, hogy miért ez lett, jót mosolyogtam magamban. Köszönöm még egyszer az írónőnek a lehetőséget! 

Értékelés: 5/4





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése