Talán nem okozok túl nagy meglepetést azzal a kijelentésemmel, miszerint az év második felében sem fogunk unatkozni. Ha egy kicsit nézelődünk a kiadók honlapján, már most rengeteg olyan könyvről tudhatunk, amiket ősszel hoznak, és még hol van karácsony... Lényeg a lényeg, hogy én is szerettem volna megmutatni, hogy mik azok a könyvek, amiket nagyon várok idén ősszel/tél elején. Lesz egy olyan regény is, ami már megjelent, sőt már írtam is róla, de mindenképpen meg akartam említeni, mert nagyon vártam Virág Emília Boszorkányszelídítőjét. Meg kell, hogy mondjam egyébként nagyon nehéz dolgom volt a lista összeállításával, mert rengeteg megjelenésre várok, a kiadók ebben az évben is kitesznek magukért. Ezért is lehet az, hogy a tervezett 6 helyett, most 8 könyvet mutatok Nektek, mert egyszerűen nem tudtam választani. És még így is mennyi van!
1. A humor miatt...
Virág Emília - Boszorkányszelídítő
Az év legelszabadultabb fantasyje folytatódik!
A lidércszerető furcsa szerzet: attól boldog, ha minden kívánságod teljesíti, miközben a pusztulásod okozza. Ha mázlid van, besétál néhány manó, a kertésznadrágos fajtából, és felteszi az egyetlen értelmes kérdést: Hol az arany?! Márpedig Adrinak szerencséje van: budapesti albérletében, a dohányzóasztal alatt átjáró nyílik, s egy boszorkánnyal meg egy lidérccel együtt az arany keresésére indulhat. A lány azonban kincsek helyett valami sokkal értékesebbet, egy igazi párt talál, akire a bajban is számíthat, és aki nemcsak azt mondja neki, amit hallani akar, hanem az őszintét. Amúgy Adri ezt az egész ügyet a likkal, a manókkal, a boszorkánnyal meg a lidérccel tényleg kihagyta volna…
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés időpontja: 2016. szeptember 19.
2. A főszereplő miatt...
„Az egyetlen bűne, hogy szabad és független nő volt.”
Legújabb regényében Paulo Coelho – aki több mint 220 millió könyvet adott már el a világ 160 országában – Mata Harinak, kora legkívánatosabb nőjének csodálatos és titokzatos életét tárja fel. A híres egzotikus táncosét, aki azzal sokkolta és kápráztatta el közönségét, hogy ledobta ruháit a színpadon; aki bizalmasa és kurtizánja volt a kor leggazdagabb és leghatalmasabb férfijainak.
A rejtélyes múltú dívának – akit a párizsi arisztokrata hölgyek féltékenysége és irigysége kísért – volt bátorsága kitörni a huszadik század elején uralkodó, nőket megbéklyózó provinciális kötelékekből. Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet.
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés időpontja: 2016. október 3.
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés időpontja: 2016. október 3.
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
*Még nincs magyar borító, ezért az eredetit tettem be.
Kiadó: Könyvmolyképző
*Még nincs magyar borító, ezért az eredetit tettem be.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés időpontja: 2016. ősz
4. Az írónőbe fektetett bizalom miatt... és mert gyönyörű a borítója!
A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából
És ebben a pillanatban, a hirtelen támadt csendben meghallottam azt az ismerős, vészterhes matatást mindössze néhány méterre tőlem. Bár senkit sem láttam, és egy bölcs hang a fejemben figyelmeztetett, hogy ez csak álom, mégsem tudtam megakadályozni, hogy lassan elhatalmasodjon rajtam a páni félelem.
Anélkül, hogy pontosan tudtam volna, mit teszek, és ki elől menekülök, ismét futásnak eredtem.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés időpontja: 2016. ősz
Üdítő, izgalmas olvasmány Jane Austen-rajongóknak!
Jane Austen és Sophie Collingwood – két ugyancsak különböző ifjú nő, akiket csak a könyvek imádata kapcsol össze.
Jane éppen első regényét írja, amikor megismerkedik az idős tiszteletessel, Richard Mansfielddel. Nem is sejti, mennyi segítséget és bátorítást fog kapni rövid barátságuk alatt. Sőt lehet, hogy többet is kap: egy kész kisregényt. Első benyomások címen, amiből majd megszületik a Büszkeség és balítélet.
Sophie könyvtárosként végzett Oxfordban, és most egy antikváriumban dolgozik Londonban, miközben Mansfield Allegorikus mesék kis könyve című, végtelenül unalmas történetfüzérének második kiadását hajszolja két érdeklődőnek is. De a hajsza végzetes lehet…

Plagizált-e Jane Austen? Megkerül-e a tiszteletes meséinek gyűjteménye? És Sophie megtalálja-e a szerelmet? Mennyire fontosak az első benyomások?
Charlie Lovett regényét minden Austen-imádónak csak ajánlani lehet.
Kiadó: Európa
Megjelenés időpontja: 2016. szeptember 30.
6. A szerzők miatt...
Az Ajándékba adlak néhol torokszorító, máshol humoros történetei hagyományos ünnepeket örökítenek meg, de korántsem hagyományos szereplőkkel és helyzetekkel.
David Levithan, többek között az Egy másik nap világhírű szerzője, egy eszeveszett karácsonyról ír, amelyben egy srác Mikulásnak öltözve próbálja meglepni barátja kishúgát. A félreértések és bonyodalmak elkerülhetetlenek, de mit szól majd a család, ha kiderül, hogy a Mikulás idén valójában szerelmet vallani jött?
Gayle Forman, aki az Itt voltam című regénnyel szerzett több millió rajongót, Sophie és Russell világába enged bepillantást, ahol a kívülállás erény is lehet, és egy apró csoda akár szerelmet is hozhat az iskola falai közé.
Noel súlyosan allergiás a diófélékre, Mags majdnem a biztos halálból hozza vissza. Minden évben együtt ünneplik a szilvesztert, de vajon van-e a más a barátságon túl is a számukra? Rainbow Rowell, az Eleanor és Park és a Fangirl népszerű írója négy varázsos éjszaka történetét meséli el.

Kiadó: Libri
Megjelenés időpontja: 2016. november 30.
7. Mert könyvmoly vagyok!
Szereted a fejtörőket? Készen állsz egy szabadulós kalandra? Lássuk, te kijutnál-e a könyvtárból!
Kyle Keeley három fivér közül a legkisebb. Egyik bátyja menő sportoló, a másik egy IQ-bajnok. Ezzel elég nehéz versenyre kelni, és győzni… de a társasjátékok világában mindenki kap egy esélyt. Kyle akár nyerhet is, csak szerencsésen forduljon a kocka, jussanak jó lapok, és persze egy kis ész sem árt.

Amikor Kyle fülébe jut, hogy a világ leghíresebb játéktervezője tervezte meg a város könyvtárát, és a megnyitó előtti éjszakán ottalvós szabadulós játékot hirdettek néhány szerencsés kiválasztott számára, elhatározza, hogy mindenképpen bekerül. De bekerülni bizony könnyebb, mint kijutni. Ahhoz ezúttal többre van szükség, mint egy szerencsés dobásra, néhány jó lapra és némi sütnivalóra. A tét pedig hatalmas.
A rejtélyes könyvek díjnyertes szerzője, Chris Grabenstein ebben a mulattató történetben izgalmas thriller helyett bravúros fejtörőkkel szórakoztatja olvasóit. Te vajon meg tudnád fejteni őket, hogy kijuss a könyvtárból?
Aki mer, az nyer!
*Még nincs magyar borító, ezért az eredetit tettem be.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés időpontja: 2016. ősz
Aki mer, az nyer!
*Még nincs magyar borító, ezért az eredetit tettem be.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés időpontja: 2016. ősz
8. A sorozattól megszokott szenvedélyes hangulatért!
Abbi Glines - Te vagy nekem a jelen
Kiadó: Maxim
Megjelenés időpontja: 2016. november 28.
Megjelenés időpontja: 2016. november 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése