„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2014. június 22., vasárnap

Kiera Cass - Az Elit

A palotába 35 lány érkezett. Csak hatan maradtak A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…


Folytatódik America és Maxon története. Vagy inkább úgy írnám, hogy folytatódik America, Maxon és Aspen története. Már csak 6 lány, azaz az Elit tagjai maradtak versenyben. Ebben a részben már jóval többet tudunk meg a szereplőkről, beleértve a másik 5 lányt is, akik a herceg kegyeiért versenyeznek. Marlee titkára is fény derül, aki ezért súlyos büntetésben részesül.
America karaktere számomra egy kicsit csalódást okozott, hiszen még mindig nem tudja eldönteni, hogy kihez húz igazából a szíve. Szinte minden fejezetben változnak az érzései a két fiú iránt. Maxon igazi romantikus alkat, önmagáért szereti a lányt, ő viszont fél a hercegnői élettől. Aspenben viszont a biztonságot látja, emlékezteti a szertetett otthonára, és tudja, hogy ő mindig várni fog rá. Ennek ellenére Aspen számomra nem igazán szimpatikus. Nem tudom megmondani miért, pedig tudjuk róla, hogy jó képű meg minden, de mégis úgy érzem, hogy önző okokból visszahúzza a lányt, elbizonytalanítja őt.

Miközben America őrlődik, a többi lány teljes bedobással harcol Maxonért. A herceg is érzi America bizonytalanságát, ezért ő is közeledik az Elit többi tagja felé. Főleg Kriss az, aki közel kerül a herceg szívéhez. A lány igazán kedves, de valami mégis hiányzik belőle... Ebben a könyvben már jóval többet tudunk meg a királyról és a királynőről egyaránt. Clarkson király nem túl szimpatikus karakter, egy igazi zsarnok. Nem meglepő módon nem kedveli Americát és Maxonnal is nagyon keményen bánik. Úgy érzi fia rossz döntéseket hoz, nem bízik abban, hogy jó király lesz belőle, nem akarja átadni neki a helyét, és az ellenszenvét a tudtára is hozza. Mellette viszont Amberly királynő egy kedves és pozitív személyiség. Kiderül, hogy ő a Négyes kasztból származik, valószínűleg közepes származása miatt kedveli Americát.


A trilógia második kötetében már jóval nagyobb szerepet kapnak a lázadók is, akik nem értenek egyet a fennálló kasztrendszerrel, ezért folyamatosan támadják a palotát. Az Északiak (akik nem annyira durvák) és a Déliek (akik sokkal agresszívabb eszközökkel harcolnak, halálos áldozatokat is követelve) egyaránt megkeserítik a palotában élők életét. Volt viszont egy pont a történetben, amikor úgy éreztem, hogy ezek a lázadók nem is olyan rossz emberek, csak válaszokat és az igazságot keresik. Valószínűleg ők inkább az Északi csoport...

Összegezvén élveztem a könyvet, jóval eseménydúsabb volt, több volt benne a drámai fordulat, mint az első könyvben. America karaktere miatt azonban le kell hogy vonjak fél pontot, mivel számomra egyre unszimpatikusabbá vált a lány döntésképtelensége. Reméljük a 3. részben ez változik.. :)
A könyv borítója az elsőhöz hasonlóan tökéletesre sikerült :)



Értékelés: 5/4.5

A sorozat részei




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése