„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. február 29., hétfő

A hónap rajongója - Párválasztó Book Tag

Sziasztok. Ismét jelentkezünk egy Párválasztó Hónap Rajongója Projekttel, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy ez a téma kiaknázhatatlan. Mielőtt bármibe is belekezdnék, fontos információ, hogy végre kiderült, hogy A párválasztó történetek második része március végén jelenik meg a GABO kiadónál. Edith és én is már nagyon várjuk az új novellákkal bővített könyvet, e témában is született már korábban bejgezézés, ezt itt érhetitek el. Nade, visszatérve a mai poszthoz, ezúttal egy Párválasztó Book Taget hoztunk nektek, amelyben a szereplők egy-egy tulajdonsága köré építkeztünk, ez alapján készült el a 7+1 kérdésből álló tag. 

Természetesen bárki elviheti és kitöltheti a tag-et, sőt örülnénk neki, ha megosztanátok velünk a válaszaitokat. Ha nincs blogod, az sem probléma, akár el is küldheted nekünk facebookon vagy itt kommentben :)

America - Egy belevaló, szókimondó főhősnő, aki az elnyomott nép élére áll.
Manapság szinte minden disztópiában találkozhatunk egy erős és céltudatos - legtöbbször szegény sorból származó - női főszereplővel, akik egy elképzelt, lehangoló és sivár jövőben igyekeznek szembeszállni a nagy és legyőzhetetlennek tűnő hatalommal. Csak hogy néhányat említsek a legnépszerűbbek közül: Katniss Everdeen,  Pikk vagy éppen egy magyar példa, Mia Milton.. Az én kedvencem mégis egy olyan nőszemély, aki egyelőre még nem állt a nép élére, de mégis egy lenyűgöző, kemény, makacs és bizony hiú szereplőről van szó, akit ráadásul nem is nevezhetünk a gyerekek példaképének, hiszen hivatása szerint orgyilkos.. Minden hibájával együtt (és mint tudjuk akad neki) nálam ő a befutó és talán már ki is találtátok, hogy Celaena Sardotihenről van szó :)

Maxon - Egy ízig-vérig romantikus mesebeli herceg, akiért odavagy, vagy voltál gyermekkorodban.
Ó igen, talán nincs olyan lány, akinek nem olvastak gyerekkorában lefekvés előtt azokról a bizonyos szőke hercegekről fehér lovon.. Nyilván mindenkinek ismerős a Hamupipőke, Csipkerózsika vagy éppen a Hófehérke története, amiknek a manapság feldolgozott változatai nem véletlenül olyan népszerűek.. Ezek mellett még szintén egyre népszerűbbek  a fantasy vagy disztópia műfajban a felbukkanó hercegek, habár sokszor egy szerelmi háromszög egyik karakterei, ráadásul a legtöbbször nem is az ő javukra történik a választás (kivéve persze a Párválasztót). Hm... érdekesen változik a világ. Csak, hogy példát is említsek, ilyen az Üvegtrón könyvek Dorian hercege is, vagy éppen az Árnyék és csont sorozatból a titokzatos Éjúr.

Clarkson király - Egy igazi zsarnok, akinek sikerült mély nyomot hagynia benned.
Szintén a disztópia műfajban  gyakoriak. Snow elnököt például nagyon nem szerettem.

Aspen - Az a bizonyos karakter, aki ,,elrontja" az egész sztorit a szerelmi háromszöggel, de te mégis annyira megkedvelted, hogy úgy véled, megérdemelne egy saját történetet. (Szerencsére Aspen meg is kapta)
A szerelmi háromszög manapság egy nagyon népszerű kellék az írók körében, hogy miért azt nem tudom, talán úgy gondolják, hogy így izgalmasabb lesz. Hát szerintem nem! És ez nem csak a fantasy-ra, hanem a YA és NA könyvekre is ugyanúgy jellemző, és őszintén én már nagyon unom. Aki az én szívemhez mégis közel áll, és igenis megérdemelne egy sztorit, az Gale az Éhezők viadala könyvből. Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, ahol egyáltalán nincs semmiféle Katniss.

Marlee - Egy titokzatos szereplő, akitől nem vártál semmiféle ,,nagy tettet", de aztán mégis sikerült meglepnie.
Hm, ide mindenképpen belepasszol Reagan, akit a Fangirlből ismerhettek. Az elején nem igazán volt szimpatikus, nem gondoltam, hogy nagyon bele fog folyni történésekbe, de aztán hamar rájöttem, hogy nagy segítség Cath karaktérének fejlődésében.

May - Egy kedves mellékszereplő aki sokat ad a történethez, legyen egy szórakoztató barátnő, vagy éppen egy imádni való testvér.
Szintén az NA könyvekre jellemzők a jópofa, szórakoztató barátnők, akiken lehet mosolyogni és kicsit feldobják a sztorit. Akit én szerettem, az Cecelia Ahern Ruby-ja volt (Ahol a szivárvány véget ér), és ha már testvéreket említettem, akkor nem mehetek el szó nélkül Jandy Nelson Neked adom a napot könyve mellett, ami ugyebár egy ikerpár életéről szól, akik remek mellékszereplők egymás életében.


Celeste - Egy olyan karakter, akit a kezdeti ellenszenv után végül mégiscsak megkedveltél.
Nemrég olvastam az Árnyék és csont-ot és őszintén az elején nagyon nem bírtam Mal-t, nagyképűnek tartottam és idegesített a viselkedése, de aztán a könyv második felében megmutatta, hogy milyen is ő valójában.






+Eadlyn - Egy karakter, akit nagyon szerettél volna kedvelni, de valamilyen tulajdonsága elviselhetetlen volt. (döntésképtelenség, hisztik stb..)
Sajnos ez nagyon sok női főszereplőnél előfordul. Nekem most hirtelen Tammara Webber A szív körvonalai könyvei jutnak eszembe, ami ugyebár két részből áll: először megismerjük a történetet Jackie, majd pedig Landon szemszögéből. Jackie sokszor -bármennyire is sajnáltam - nagyon frusztrált engem. Landon azonban egy teljesen új képet tárt elém, és az ő élete, az ő érzései, ahogy megélte ugyanazt, ami Jackie, sokkal jobban megérintette a szívemet. Nem csoda, hogy sokan szeretjük, ha a férfi nézőpontjából is olvashatunk. 

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Nagyon klassz a blogod. :) Gratula hozzá.
    A Molyon figyeltem fel a blogodra, amikor kitetted ezt A Párválasztó Tag-et. Ott is elkértem, de gondoltam ide is kiírom, hogy elkérném a Taget, természetesen forrásmegjelöléssel. :)

    Csak legyen időm kitölteni, mert már több is függőben van, de ez nagyon tetszik.

    Feliratkoztam rendszeres olvasónak. Mostantól be fogok nézni. Ígérem. :)

    Ha esetleg van kedved nézz be kérlek az én blogomra is. :)

    http://klodettesbookclub.blogspot.hu/

    Köszönöm szépen előre is.

    Üdv, Klodette

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Köszönöm szépen kedves szavaid, természetesen, ahogy írtam is, nyugodtan vidd a taget. Majd meglesem, hogy milyen lett :)
      Bea

      Törlés