„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. április 24., vasárnap

Könyvfesztivál 2016. - Élménybeszámoló


Tegnap ismét volt olyan szerencsém, hogy részt vehettem az év egyik legnagyobb könyves eseményén, a Könyvfesztiválon, amelyről most hoztam egy élménybeszámolót. Azzal szeretném kezdeni, hogy elárulom, ez volt az első könyvfesztiválom, tavaly ugyanis nagy bánatomra nem tudtam eljutni, de megfogadtam, hogy idén, ha törik ha szakad megyek. Amint az jól látható sikerült is, rengeteg élménnyel, vicces pillanattal gazdagodhattam és persze találkozhattam kedven magyar íróimmal. 

De kezdjük a nap elején. Egész héten naponta nézegettem az időjárás jelentést, ahol elég rossz időt jósoltak. Tegnap reggel aztán valóban elég borús volt az idő. De nem baj, mondtam, Pesten sütni fog a nap! Én ugyanis vidéki vagyok, vonattal mentem a fővárosba egy barátnőmmel. Olyan dél körül értünk konkrétan a Millenárishoz. A Széll Kálmán tértől kicsit nehezebb volt odatalálnunk, hiszen persze, ahogy azt már oly sokszor megtapasztaltam a google maps nem teljesen fedi a valóságot. Maradjunk annyiban, hogy egy kicsit meglepődtünk, amikor kiértünk a metrómegállóból. :D Na azért persze csak odataláltunk, s valóban sütött a nap, szinte egész nap nagyon jó idő volt. Ez volt az első dolog, amit észleltem, a második pedig, hogy rengetegen voltak. Ezen nem kellett volna meglepődnöm, de mégis így volt. Az elején azért hozzá kellett szoknom a hatalmas tömeghez, és felvenni a ritmust, ugyanis nagyon nehéz volt odajutni a standokhoz. Ami persze pozitívum, hiszen a kiadók megérdemlik a sok vásárlót, a legtöbb helyen kedvezményekkel, mindenhol nagy türelemmel és kedvesen fogadtak. Ami elég ösztönző volt arra, hogy belevessem magam újra és újra a tömegbe :D Így is történt aztán, A legtöbb kiadónál 20% kedvezmény volt, de kiemelném a Maxim kiadót, ahol az 1+1 kedvezményt vettem igénybe, illetve a Főnix kiadónál 35%-os előrendelési kedvezményt könyvfesztiválos átvétellel, ahol aztán a sok könyv miatt megkaptam az összes kisnovellát is. Szóval ebből csak azt akartam kihozni, hogy tényleg le a kalappal a kiadók előtt, mert kitettek magukért.

A dedikálások. A végén aztán ,,csak" három íróhoz jutottam el. Azt azért kihangsúlyoznám, hogy mindenhol hatalmas sorok és tömegek álltak, elképesztő volt látni. Először Tavi Katánál jártam ami elég viccesre sikeredett. Ő ugyanis 1 órától a B standnál, 2-től a D-nél dedikált. Olyan fél 2 körül odamentünk a B standhoz, de ott olyan sokan voltak, hogy inkább mondtam a barátnőmnek, hogy majd menjünk a következőre, hátha ott már nem lesznek olyan sokan. Hát tévedtünk, ugyanis rengetegen álltak itt is, a sor vége (így mi is) kint volt az épületből. Azt azért hozzátenném, hogy Tavi Kata nem volt egyedül, Ahogy végignéztem kb. mindenki kezében On Sai könyvek voltak. És ez volt a mi szerencsénk is, ugyanis egyszer csak odajött, hozzánk valaki, hogy mi Tavi Kata dedikálásra jöttünk-e, mondtam, hogy igen, aztán kérte, hogy kövessük. Végül aztán így lettem utolsóból az első, (ugyanis akik előttem álltam, mind On Sai-hoz vártak, gondolom a legtöbben letudták 1-től) rögtön le is ülhettem az írónőhöz, aki egyébként nagyon kedves és közvetlen volt, és kaptam egy Táncvarázs-os könyvjelzőt is. Utána a Főnix Könyvműhely standjához tértünk vissza, ahol először Vivien Holloway dedikált nekem, ahol egyébként én voltam az első, fogalmam sincs, hogy csináltam. :D Végül pedig A.M. Aranth-nál zártunk, akit egyébként még mindig (azt hiszem a könyvhetes beszámolómnál is említettem) a legközvetlenebb írónak tartok, tényleg nagyon jó fej volt. Mindig ő írja a legjobb üzeneteket  is az aláíráskor. Ő egyébként egész nap megtalálható volt a kiadó standjánál.

Az ereklyék. Már napokkal az esemény előtt lehetett látni, hogy micsoda szépségeket lehet kapni, ha elmegyünk e könyves eseményre. Amiknek én nagyon örültem, azok a KMK-s kilincsre akasztható könyvjelzők, Winie-s, Táncvarázsos könyvjelzők, a Gabo-nál is szereztem be párat, és persze az Oculus-os kitűzőt se feledjük. A nap végén pedig részt vettem a Mentsük meg a Földet! Az egyetlen könyves bolygót! c. előadáson, ami nekem nagyon tetszett, remek gondolatok hangoztak el az olvasásról, a kialakulásáról, a szeretetéről. Persze azért a humor itt is jelen volt, mindenki kapott ugyanis egy könyvmolyoknak szóló oklevelet és olvasás elixírt is :D


Összességében én tehát nagyon jól éreztem magam. A sok könyv és könyvmoly láttára feltöltődtem egy csomó pozitív energiával, és persze nem kevés könyvvel tértem haza (az 5+1 könyvet is beszereztem, amiket a múlt heti bejegyzésben soroltam fel). Úgyhogy most már nem állíthatom azt, hogy nincs mit olvasnom! :) Azért ha őszinte akarok lenni sikeresen elfáradtam a nap végére, a hátam majd le szakadt (még mindig fáj), de megérte persze. Végül aztán fél 11-re futott be a vonatom, amikor én már nagyon fáradtam, de feldobódva és boldogan értem haza!

Beszerzett könyveim :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése