„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. november 15., kedd

Stephanie Perkins (szerk.) - Ajándékba ​adlak



Karácsony első napján az igaz szerelmem adott tizenkét mesés történetet, hogy megmelengesse szívünket. Mi pedig a következő napokban elmeséljük, miként varázsoltak el a novellák, és továbbadjuk nektek az ajándékot. Ha velünk játszotok, megnyerhetitek a Libri kiadó által felajánlott novelláskötet egyikét!

KÖNYV ADATAI
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2016. november 30.
Eredeti megjelenés: 2014
Oldalszám: 465
Fordító: Greskovics Eszter
ISBN:9789633108727 

Az Ajándékba adlak néhol torokszorító, máshol humoros történetei hagyományos ünnepeket örökítenek meg, de korántsem hagyományos szereplőkkel és helyzetekkel. 
David Levithan, többek között az Egy másik nap világhírű szerzője, egy eszeveszett karácsonyról ír, amelyben egy srác Mikulásnak öltözve próbálja meglepni barátja kishúgát. A félreértések és bonyodalmak elkerülhetetlenek, de mit szól majd a család, ha kiderül, hogy a Mikulás idén valójában szerelmet vallani jött? 

Gayle Forman, aki az Itt voltam című regénnyel szerzett több millió rajongót, Sophie és Russell világába enged bepillantást, ahol a kívülállás erény is lehet, és egy apró csoda akár szerelmet is hozhat az iskola falai közé. 

Noel súlyosan allergiás a diófélékre, Mags majdnem a biztos halálból hozza vissza. Minden évben együtt ünneplik a szilvesztert, de vajon van-e a más a barátságon túl is a számukra? Rainbow Rowell, az Eleanor és Park és a Fangirl népszerű írója négy varázsos éjszaka történetét meséli el.




,,És aztán a karácsonyeste karácsonyba fordult, a várakozás valósággá vált."
Biztos vagyok benne, hogy már többen elmondták előttem, és valószínű még többen fogják a jövőben is, de most én is mindenképpen azzal kezdeném az ,,értékelésem", hogy ez a könyv a tökéletes ajándék karácsonyra. Egy könyvmolynak, vagy igazából bárkinek, akiről tudod, hogy akár csak egy kicsit is, de szeret olvasni, és/vagy szereti az elgondolkodtató, romantikus és persze karácsonyi történeteket. 



Ebben a 465 oldalban kaptunk 12 novellát, ami az ünnep idején játszódik. Ha azt gondolnád, hogy a történetek egysíkúak, egy kaptafára íródtak a szokásos boldog véggel, akkor nagyon tévedsz. Hiszen mégiscsak 12 íróról van szó, akik teljesen mások, más stílusban, más nyelvezettel és más műfajban írnak, amiből aztán természetesen teljesen más eredményt is kapunk. Hiszen mindegyiküknek az volt a ,,feladata", hogy írjon egy karácsonyi történetet, amiből aztán az lett, hogy létrejött 12 teljesen különböző könyvecske. Már ebből is látszik, hogy igazából mindenkinek mást jelent az  ünnep, mást hoz ki belőle. És azt hiszem talán ez az egyik tanulásága a könyvnek: úgy értem annyiféle ember van a világon, akiket mind meghatároz a kultúra, vallás, a bőrszín, a hely ahol él, akár nagyváros, akár egy eldugott kis falucska, a család, a barátok, az anyagi helyzet, a gyermekkor élmények, vagy annak hiánya, és még sorolhatnám, ami mind-mind hatással van arra, hogy mégis miképpen gondolunk a szeretet ünnepére. Ott volt például Maria, aki egy Karácsony nevezetű helyen élt, így már kicsit elege volt abból, hogy az év 365 napján erről szóljon az élete, vagy éppen Shy, aki nem tudott hazautazni a családjához, mert nem volt rá pénzük, de említhetném Liddyt is, akit az ünnepeket egy számára teljesen ismeretlen családdal töltötte, akik mégis befogadták őt. A könyv tehát nagyon jól érezteti velünk, hogy ahány ember, annyiféle élethelyzet, és annyiféle lehetőség arra, hogy megéljük az ünnepeket.


,,Szokatlanul szeles este volt. Marigold a fák között kószált - kezében az ingyenes forró almacider, nem állt ellen ennek a kísértésnek - és hegyezte a fülét a nevető kisgyerekek és zúgó láncfűrészek hangjának keverékében. Bármely más esetben ez a helyzet aggasztó lett volna. De itt kifejezetten örömteli volt." /Stephanie Perkins: Csoda történ, Charlie Brown/


Az íróbrigádból többjüket nem ismertem, vagy éppen ismertem a nevét, de még nem olvastam tőle, úgyhogy sokszor nem tudtam mire számítsak, és ez nagyon izgalmas volt. Biztos vagyok benne, hogy akiknek a története tetszett, attól olvasni fogok a jövőben is: mint például Ally Carter vagy Kieresten White. Viszont akiktől már olvastam, azoknak a novelláit úgy köszöntöttem, mint egy régi ismerőst. Példádul Rainbow Rowell párosa, Mags és Noel annyira az írónőre vall, hogy le sem tudná tagadni. Egyébként nagyjából mindegyiket megkedveltem, ami kifejezetten tetszett, hogy nagyon különbözőek voltak, mindegyikük teljesen másképpen ragadta meg az ünnepi hangulatot, néhol meg is lepődtem kicsikét. Voltak valósághű történetek, olykor viszont egy kis varázslat is belekerült az eseményekbe (bizony, jártunk az Északi-sarkon, és igen, megvolt a Mikulás is).

,,Azta - mondta Sophie. - Ez majdnem olyan mint egy hanukai csoda. (...) - Csak ez egy kicsi csoda - tette hozzá. Russel ránézett, és elfordította a fejét. - Nem hiszem, hogy létezik kicsi csoda." /Gayle Forman: Mi a franc volt ez, Sophie Roth?/

Egy kis romantikát is sikerült végül belecsempészni minden történetbe, azonban én többször is úgy éreztem, hogy nem ez a hangsúlyos. Szinte mindegyik elbeszélés fájt egy kicsit, amit olykor némi humorral, egy kis karácsonyi csodával vagy éppen egy tejszínhabos kakaós csókkal kompenzáltak az írók. Megjelent minden olyan jelenség, amin ebben az időszakban az ember elgondolkodik: elmúlás, megbocsátás, magány, a család fontossága, a gyermekek boldogsága vagy éppen a szeretet jelentése.

,,- Az a véleményem - mondta a lány, és a kezét az enyémre tette -, hogy ha hagyod, hogy egyetlen esemény határozzon meg, akkor csak meg kell változtatnod - ha meg akarod változtatni - egy másikat." /Myra McEntire: Söröshordók és Kisjézus/ 

Nekem tehát, mint gondolom arra már rájöttetek, nagyon tetszett ez az összeállítás. Én nagyon szeretem a karácsonyt, ezért lehetséges, hogy a kelleténél egy kicsit jobban beleéltem magam a történetekbe, de azt hiszem ez talán nem olyan nagy gond. Szándékosan nem részleteztem az egyes novellákat, mert úgy vélem, felesleges egyrészt rövidségük miatt, másrészt pedig, mindenki maga élje meg őket. Úgy gondolom, hogy mindegyik író kitett magért, kicsit olyan mintha - mi az olvasni szeretők - kaptunk volna tőlük egy karácsonyi ajándékot. Ráadásul elérték, hogy végre idén is megmozduljon bennem valami, és elkezdődjön a várakozás időszaka számomra, éppen ezért a nevüket mindenképpen le kell írnom: Rainbow Rowell, Kelly Link, Matt de la Pena, Jenny Han, Stephanie Perkins, David Levithan, Holly Black, Gayle Forman, Myra McEntire, Kiersten White, Ally Carter és Laini Taylor.

Értékelés: 5/5


NYEREMÉNYJÁTÉK

Karácsony további napjain mit adott az igaz szerelmem? Minden állomáson találhattok egy képet, amelyen azt láthatjátok, mit is kapott a blogger az adott napon. A ti feladatotok pedig az lesz, hogy írjátok be a rafflecopter megfelelő részébe minél pontosabban, amit láttok. Ha elég cselesek vagytok, egy dal dúdolása sokat segíthet! A helyes megfejtők között pedig kisorsolunk három darabot a Libri kiadó által felajánlott Ajándékba adlak kötetekből!


Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.







További állomások


11.14. Always Love a Wild Book
11.15. Könyvvilág
11.16.Bibliotheca Fummie
11.17. MFKata gondolatai
11.18. Deszy könyvajánlója
11.19. CBooks
11.20. Sorok között
11.21. Dreamworld

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Azt vettem észre, hogy a nyereményjáték leírásánál értelmetlen ez a mondat: A ti feladatotok pedig az lesz, hogy minél pontosabban, amit láttok. Szerintem kihagytad belőle az igét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia. köszi, hogy szóltál, javítottuk a szöveget ;)

      Törlés