„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2017. június 3., szombat

Anna Banks: Nemezis - A szeretett ellenség


A Maxim kiadó jóvoltából megjelenik Anna Banks másik sorozatának nyitó kötete, a Nemezis.
Tartsatok velünk a hat állomásos blogturnéra, ahol számos érdekesség mellett tiétek lehet a könyv egyik példánya!


KÖNYV ADATAI
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2017. június 14.

Eredeti megjelenés: 2016
Oldalszám: 352
Fordító: Stier Ágnes
ISBN: 9789632617770


Serubeli Sepora hercegnő az utolsó Kovács az öt királyságban. A spektórium, amit alkot, mindenkinek energiát ad, de apja most módot lelt rá, hogy fegyverré tegye, és mivel feltett szándéka, hogy háborúba kezd, a lánynak menekülnie kell előle. Az ellenséges vonalakon át Theoria királyságába menekül, de terve, hogy rejtőzködik, kudarcba fullad, amikor elfogják és az ifjú király szolgálatába kerül. 

Tarik csak most vette át Theoria irányítását. és szembe kell néznie az országában dúló pestissel, ami polgárait tizedeli. Egy akadékoskodó szolgára van legkevésbé szüksége, aki a figyelmét szeretné felhívni magára. De Sepora hercegnőt nem lehet levegőnek nézni. Amikor ők ketten végre szemtől-szembe találkoznak, valószínűtlen kapocs alakul ki köztük, ami úgy bonyolítja meg az életüket, ahogy azt egyikük sem képzelte volna. 

Sepora képessége megmentheti Tarik királyságát a csendes pestistől. De megbízhat nemezise iránt érzett erősödő érzéseiben, vagy minden áron rejtse el, mire képes?


Az idei évben nem olvastam annyit a fantasy műfajban, mint szoktam, valamiért mindig másféle könyveket veszek a kezembe. Pedig azt se mondhatom, hogy csalódtam valamelyikben, sőt, akárhányszor fantasyt olvasok, az vagy 5, de legfeljebb 4 pontot kap tőlem. Most sem volt ez másként, ugyanis a Nemesis története teli találat volt, a világ, amit Anna Banks megálmodott igazán eredeti.

A történet elején rögtön Sepora mellett találjuk magunkat, aki Serubelből menekül jószerint apja elől. A lány ugyanis - rosszul fogalmaztam - Sepora hercegnő, Serubel királyának egyetlen gyereke. A király azonban egy igazi zsarnok, aki nem elégszik meg azzal, ami van nekik, hanem a többi királyságot, elsőként Theoriát akarja megtámadni. Ehhez természetesen fegyverre van szüksége, amit azonban csak az állítólagos utolsó kovács, Sepora hercegnő képes előállatni. És itt jön a képbe igazán a fantasy szál, ugyanis Sepora szó szerint saját magából, a kezéből kovácsolja a spektóriumot, ráadásul ezt minden nap meg kell tennie, hogy a teste feltöltődjön, és felerősödjön. Nahát, amikor az ember egy szuperhősre gondol, nem éppen ez a fajta képesség jut eszébe, nekem viszont elképesztően tetszett! Persze a lány nem a szó teljes értelmében szuperhős, de ez az erő megkülönbözteti őt másoktól, hatalmas felelősséggel jár, ráadásul segíthet vele a társain... A lényeg tehát, hogy menekül, a szomszédos Theoriába, ahol egy kisebb kaland árán bekerül a királyi palotába, ahol a nemrég elhunyt édesapja után Tarik a fiatal király. És ha már képességekénél tartunk, akkor ő sem szűkölködik benne, ugyanis Tarik egy Lingot, azaz megérzi, hogy valaki igazat mond-e neki, vagy hazudik. 

A történet két szemszögből tárul elénk, természetesen Seporáéból és Tarikéból. Ennek nagyon örültem, mert én szeretem, ha nemcsak a nő, hanem a férfi fejébe is bepillantást nyerhetünk. Ami viszont kicsit furcsa volt, hogy Sepora E/1-ben mesélt, addig Tarik életét E/3-ban ismerjük meg. Szóval amikor Sepora bekerül Theoria palotájába, a kezdeti ellenséges hangulat átfordul barátságossá, és miután jobban megismeri Tarikot, még inkább elmélyül. A lány ráébred, hogy azzal, hogy elszökött a szomszédos királyságba, csak még jobban megbonyolította életét, hiszen rengeteg nehéz döntést kell meghoznia: egyrészt a Theoriában dúló csendes pestist csak az általa kovácsolt spektórium tudja gyógyítani, másrészt a lánynak el kell döntetnie, hogy mennyit árul el apja támadási tervéből, hiszen ha szól, akkor megmentheti a theoriaiakat, viszont, akkor lehet, hogy a saját népe ellen fognak harcba indulni. Seporia egyetlen céllal hagyta el saját otthonát, hogy megvédje az embereket a háborútól, a haláltól, azonban ezzel a döntésével lehet, hogy még több ember nyomorúságát okozza..

Látszik tehát, hogy az írónő nem kíméli az olvasót, a történet folyamatosan pörög, Sepora belső vívódása és Tarik felelőssége a népe iránt, ami vetekszik a lány iránt táplált érzelmeivel, a pestis, és a készülőben lévő háború mind-mind fenntartják a folyamatos feszültséget és egy pillanatra sem nyugodhatunk. A főszereplők is nagyon érdekesen felépített karakterek, hiszen habár a gyengéd érzelmeik hamar nyilvánvalóvá válnak, mégsem hagyják, hogy azok uralják teljesen a cselekedeteiket. Mindketten nagyon hűek a saját népükhöz, és ez az első számú szempont a döntéseiknél, ami nem jelenti azt, hogy ne szenvednének közben. Az eseményt, amit az írónő az egész könyv alatt mondhatni előkészített, ebben a részben végül is nem történt meg, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne igazán izgalmas a vége! Grrr.

A Nemezis tehát egy szuper könyv, remek példája a fantasy műfajnak. A világfelépítés újszerű, ahogy a szereplők képességei is, és nem szabad elfeledkezni a különleges állatokról sem, amik fontos szerepet kapnak a történetben. A szerelmi szál is erős, de ahogy mondtam is, nem ez uralja a cselekményt. Az történet alatt az izgalom szinte végig a tetőfokra hág, egy pillanatra sem unatkozunk. Az egyetlen negatívum, hogy nem vehetem a kezembe rögtön a folytatást! 

Értékelés: 5/5

Bolgturné extra - Borítómustra

A Könyvhöz volt borítószavazás is, nekem a másik (a második kép) személy szerint jobban tetszett, így gondoltam most megmutatom nektek őket.









NYEREMÉNYJÁTÉK
A Nemesisben fontos szerepet játszanak a fémek, melyek aztán megolvadnak.
Minden blogon találtok majd egy-egy fémet, melynek az olvadáspontját kéne megmondanotok. Segítségül megadjuk a vegyjelüket is.
A helyesen válaszadók között három példány kerül kisorsolásra.

Ne feledjétek egy számra vagyunk kíváncsiak! Játékra fel! :)


Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.




További állomások

06.03. Könyvvilág
06.05. MFKata gondolatai
06.07. Kelly&Lupi olvas
06.09. CBooks
06.11. Deszy könyvajánlója
06.13. Dreamworld


2 megjegyzés:

  1. Szia
    Az olvadáspontja a ruténiumnak 2334 celsius fok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.A választ a rafflecopter dobozba kell beírni, a Könyvvilág sorba.

      Törlés