Oldalszám: 380
ISBN: 9789634992462
A történelmi, háború idején játszódó könyvek mindig is érdekeltek, és habár legtöbbször a 2. világháborúról szoktam olvasni, most kivételt tettem, A tél katonája ugyanis az első világháború idejére kalauzol el minket. Amikor először találkoztam a könyv fülszövegével, egyértelműen felkeltette az érdeklődésemet, a könyvben egy orvostanhallgató szemszögén követhetjük végig ezeknek az éveknek az eseményeit, ami egy nem mindennapi megközelítés.
A történet elején néhány oldalon keresztül betekintést nyerhetünk annak az útnak az elejébe, amit a fülszöveg is ígér, miszerint a főhősünk a háború kezdetekor egy tábori kórházba indul, hogy ott segédkezzen a katonák gyógyításában. Csakhogy mielőtt igazán kibontakozna ez a szál, visszarepülünk a múltba, ahol jobban megismerhetjük a főszereplő Luciust, leginkább az orvosi egyetemen eltöltött éveire fókuszálva. Azt hiszem ez mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy jobban megértsük őt, hogy lássuk azt a folyamatot, hogy miként vált azzá az emberré, akinek majd a háború idején is helyt kell állnia orvosként úgy, hogy igazából még be sem fejezte az egyetemet. Megismerjük tehát azt a Luciust, aki nem igazán találja a helyét a világban, kicsit magának való, egyetlen szenvedélye az orvoslás tudománya, amibe viszont mindent belead. A bécsi orvosi egyetemre jár, és rendkívüli odaadással fordul az orvoslás felé, a professzorai figyelmét is felkelti az ifjú orvostanhallgató tudása és lelkesedése. Lucius tehát ebben találja meg leginkább önmagát, míg a családja körében nem érzi komfortosan magát, a romantikus kapcsolatok nem érdeklik, igazából egyetlen barátja van, akivel megérti magát, Feuermann, de vele is leginkább az orvoslásról, a különböző gyógyítási technikákról, újdonságokról tud jókat beszélgetni.
Azonban bármennyire is lelkes és sokat tanult Lucius, amikor kitör a háború, és abba kell hagynia a tanulást, hogy a frontra menjen, rá kell ébrednie arra, hogy a gyógyítás teljes tudását még messze nem sajátította el, így bizony egy nagyon nehéz utat kell bejárnia az évek alatt. Lucius nagy reményekkel indul útnak, azt várva, hogy egy felszerelt kórházban fog segédkezni, végül azonban több áthelyezés után egy Bécstől messzi-messzi kis faluba, a kelet-európai Lemnowice-ba kerül. Itt nem is kórház, hanem egy templom vár rá, ráadásul orvos egy szál se, helyette egy talpraesett, ám az orvostudomány mélyét nem ismerő ápolónő, Margarete nővér várja őt. Az ifjú Lucius természetesen nagyon megijed először, hiszen a tapasztalatlansága egyértelmű, és hamarosan kiderül, hogy Margarete nővér sokkal többet tud nála a harci sebek ellátását illetően. Ők ketten végül nem adják fel, és néhány más segédkező társukkal közösen remek csapattá válnak a hónapok múlásával, Lucius rengeteget tanul a nővértől, és természetesen fordítva is, és bizony az idő elteltével egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz.
A tél katonája nem könnyű olvasmány, hiszen onnantól kezdve, hogy Lucius elkerül Lemnowice-ba, napról-napra szembesülnie kell a háború borzalmaival. Maga a tudat is borzasztó, hogy a fiút kiküldték egyedüli orvosként a harcok sűrűjébe úgy, hogy még be sem fejezte az egyetemet, jóformán nem is látott igazi beteget, és még ki tudja hány hozzá hasonló eset volt. Emellett pedig napról-napra szembesülniük kellett a halállal, azzal a tömérdek sebesült katonával, akit ember és valódi kórházi felszereltség hiányában a legjobb tudásukkal kellett ellátniuk, és a tudattal, hogy nem tud mindenkit megmenteni. A körülöttük állandóan zajló háború, a rettentően hideg telek, a tetvek, patkányok, az ellátmány hiánya, az a rengeteg embert próbáló döntés, amit meg kellett hozniuk nap mint nap, azért hogy segíthessenek, teljes mértékben letaglózza az olvasót. Nyilvánvalóan “2021-es fejjel” még frusztrálóbb olvasni ezeket a sorokat, hiszen az orvostudomány akkori fejlettsége sem könnyítette meg a gyógyítás folyamatát.
Azt gondolom, hogy a történelmi jellege mellett a könyv egy fejlődésregény is, hiszen Lucius hatalmas utat tett meg ezekben az években. Lelkes hallgatóként, mondhatni zöldfülüként ismertük meg őt, aki talán soha nem tanult volna ennyit a gyógyításról, a hibákról, a halálról, de leginkább az emberekről, ha nincs ez a háború. Természetesen a háború erősebbé, harcedzetté tette őt, és rengeteg tapasztalatot szerzett nemcsak a gyógyításban, de az emberi kapcsolatok terén is. És bizony az érzelmi fejlődésének is tanúi lehettünk, hiszen megtapasztalhatta, milyen érzés szeretni valakit, küzdeni érte, vele és önmagával, elveszteni vagy éppen elengedni valakit. A történet ugyanis nem ér véget abban a kis templomban, abban a buborékban, amiben a háború ideje alatt megbújt és "védve" volt, és ahol bármi megtörténhetett. Lucius életét még azután és végigkövethetjük, még akkor is, amikor hazatért, és az ember azt gondolná, hogy most már fellélegezhet, de bizony még ezek az évek is rejtenek magukban sok megpróbáltatást. A háború elcsendesedésével ugyanis nyilván rengeteg nehézség szakad az emberekre, a veszteségek, a bizonytalanság, a lelkiismeret-furdalás, az újrakezdés, senkinek sem könnyű visszatérni a hétköznapokba. Az a sok seb - látható és láthatatlan -, amit a háború okozott, bizony nehezen gyógyul, már ha begyógyul egyáltalán. Láthatjuk azt a rengeteg katonát, köztük Luciust is, akik megmagyarázhatatlanul viselkednek, rémálmok gyötrik, újra élik a harcok borzalmait, egyszerűen képtelenek feldolgozni az eseményeket. Fájdalmas mellékhatásai ezek a háborúnak, amely rengeteg visszatérő katonát és családot érintett, és ilyenkor felsejlik az ember gondolatiba, hogy miért volt/van erre szükség, miért kellett így történnie.
Összességében nekem tetszett a történet, Lucius egy rendkívül szimpatikus karakter volt, aki egy igencsak nehéz utat járt be, a fejlődése rendkívül figyelemreméltóan lett ábrázolva. Alapvetően elégedett voltam a szerző stílusával, át tudtam adni magam a történetnek, könnyedén bele tudtam bújni Lucius bőrébe. Egy-egy helyen volt kicsit vontatott, néhol túl sok részletet kaptam, máskor meg nagyot ugrottunk, de ezek elhanyagolhatók voltak. Ami a végét illeti, nos, érdekes és merész lépés volt, nyilván egy ilyen történetbe nem könnyű, és nem is nagyon lehet úgymond “boldog véget” írni, és ezzel nincs is problémám. Viszont azt nem igazán értettem, hogy Lucius miként is áll ezzel a dologgal, megnyugodott-e, elfogadta-e, vagy tényleg mit érzett ezzel kapcsolatban, kicsit lezáratlannak éreztem. Ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam, aki érdeklődik a háború idején játszódó könyvek iránt, kíváncsi arra, hogy egy ifjú orvostanhallgató miként állja meg a helyét az első világháború sűrűjében, én ajánlom A tél katonáját.
Örülök, hogy tetszett! (a fordító)
VálaszTörlés