Fülszöveg: Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.
Nahát, ez a könyv... Most aztán tényleg úgy éreztem magam, mint akiben több személyiség lapul. Ez volt a legviccesebb-szomorúbb könyv, amit eddig olvastam. Komolyan! Először nevettem, aztán sírtam, aztán nevettem, és újra sírtam.. na jó a végén már inkább csak sírtam. Hát igen Lake és Will kapcsolata, vagy úgyis mondhatnám, hogy Layken és Mr. Cooper kapcsolata nem mindennapi volt.
"Ez nem valami jó ötlet."

Lake számára talán az egyetlen jó dolog az új iskolájában az új az első legjobb barátnője, Eddie volt. Ő volt az egyik kedvencem. Talán a legtöbb vicces jelenetet neki köszönheti a könyv. Persze a humoros felszín meggyötört múltat takar. Eddieről lemondott édesanyja, ezért szinte egész életét nevelőszülőknél töltötte. Talán pont emiatt lett olyan amilyen, és pont ezért jön ki olyan jól Laykennel. És ha már a szereplőknél tartunk, imádtam a két kisöcsit Cauldert és Kelt. A két kisfiú rögtön barátokká válnak, talán azért, mert mindketten egy megtört családból származnak, de valószínűleg inkább csak mindketten hasonlóan furcsák és őrültek. Az ahogyan ők feldolgozzák az a rengetek veszteséget, ami őket éri, az egyszerűen hihetetlenül elszomorított és egy kicsit mégis feldobott. Igen, lehet ezt másképp is csinálni.
Mivel egy Colleen Hoover könyvről van szó, valahogy éreztem, hogy nem lesz egyszerű történet, és nem úszom meg könnyek nélkül. Aki szerette a Hopelesst, az biztosan szeretni fogja a Szívcsapást is.
A kedvenc idézetem egyébként a fejezetek elején található The Avett brothers dalszövegeken kívül, Lake anyukájának tanácsai voltak az életről:
"—Lépjétek át a határaitokat, hiszen ezért vannak!
—A következő gondolatot a kedvenc együttesedtől idézem, Lake:
„Ne feledd, hogy semmi sem ér annyit, mint annak a szeretete, aki
nevet adott nekünk. ”
—Ne vegyétek túl komolyan az életet! Ha kell, adjatok neki egy jó
nagy pofont, és nevessetek a szemébe!
—Nevessetek sokat! Ne múljon el nap anélkül, hogy kacagnátok
egy jót!
—Ne ítélkezzetek mások felett! Mindketten tudjátok, mennyire
megváltoztathatják az embert a váratlan helyzetek. Ezt mindig
tartsátok észben! Sosem tudhatjátok, mit él át éppen a másik.
—Kérdőjelezzetek meg mindent! A szerelmet, a hitet, a
szenvedélyt. Akinek nincsenek kérdései, az sosem találja meg a
válaszokat.
—Legyetek nyitottak! Mindenre. Az emberek közötti
különbségekre, hasonlóságokra, a választásaikra és a
személyiségükre. Néha a legszínesebb elegy a legjobb.
—Harcoljatok, ha kell, de ne túl sokat!
—Járjatok nyitott szemmel és nyitott szívvel, mert csak így
tudjátok befogadni az újdonságokat!
—És végül, de nem utolsósorban, még véletlenül sem
utolsósorban: Semmit se bánjatok meg!"
Értékelés: 5/4.5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése