„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2021. június 23., szerda

Jennifer L. Armentrout Every ​Last Breath – Utolsó lélegzetig

Van olyan szerelem, ami az utolsó lélegzetvételig tart.

Minden döntés következményekkel jár – a tizenhét éves Laylának azonban a szokásosnál nehezebb döntéseket kell meghoznia. Fény vagy sötétség. Roth, az átkozottul szexi démonherceg, vagy Zayne, a gyönyörű és gondoskodó őrző, akiről Layla azt gondolta, sosem lehet az övé…

A lánynak ráadásul azt is el kell döntenie, hogy önmaga melyik oldalában bízhat. Emellett egy új problémával is szembe kell néznie: egy lilin – a létező démonok leghalálosabbika – szabadon garázdálkodik, és az a célja, hogy mindent és mindenkit elpusztítson maga körül, beleértve Layla legjobb barátját is. Hogy megvédje Samet egy olyan végzettől, ami sokkal-sokkal rosszabb a halálnál, Laylának alkut kell kötnie az ellenséggel, és meg kell mentenie a várost és a faját a pusztulástól.

Két világ és két fiú között őrlődve Layla semmiben sem biztos, legkevésbé a túlélésben, és a helyzet tovább fokozódik, amikor egy múltbeli alku újra felszínre kerül. De néha, amikor az embert titkok veszik körül, és az igazság kifürkészhetetlennek tűnik, nem tehet mást, mint hogy hallgat a szívére, választ egy oldalt, és harcol, ameddig bírja szusszal.

A Komor elemek dark románc YA-sorozat befejező része; démoni szerelmi történet, amelyben földöntúli erők és érzelmek csapnak össze.



Könyv adatai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2021. június 8.
Eredeti megjelenés: 2015
Oldalszám: 424



Amikor már meggyőzöm magam, hogy kinőttem a YA-fanatsy könyvekből, mindig megjelenik egy új JLA kötet, ami aztán rögtön nosztalgikus érzésekkel áraszt el, és nekem muszáj elolvasnom. A Komor elemek sorozat utolsó részét egyébként is nagyon vártam, mert egyrészt történtek a második kötetben olyan események, amelyek kimenetelére nagyon kíváncsi voltam, másrészt pedig elég durva függővége volt. 


A történet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt - és most figyelem, ez spoileres lehet az előző kötetre -, Satcey-ék lakásában: kiderült, hogy ki a lilin és szegény Samnek a sorsa ugyebár megpecsételődött. Layláék alig tudnak felocsúdni a sokkból, a lilint szem elől tévesztik, ráadásul az Alfák is megjelennek, hogy “rendet tegyenek”, és ez még csak a kezdet. A sorozat utolsó részében igencsak beindulnak az események, Layla élete, ha lehet még jobban megbonyolódik. A legfőbb küldetése, hogy megállítsa a szabadon garázdálkodó lilint, aki ártatlan emberektől veszi el a lelkét. Mindezt azért, hogy a minden gonosz leggonoszabbikát, Lilithet kiszabadítsa a pokolból, ami viszont durva következményekkel fenyeget. Á, egyáltalán nem nagy a nyomás a 18 éves lányon!


Az előző könyv, a Dermesztő érintés értékelésében ugyebár említettem, hogy mennyire idegesít a szerelmi háromszög, viszont az utolsó részben nagyon tiszteltem az írónőt azért, hogy nem (ismét) az egész könyv arról szólt, hogy Layla kit válasszon, hanem viszonylag hamar meghozta a döntését, még ha ez feszültséget is szült. És mivel ezen hamar túlléptünk, utána már koncentráltunk a nagyobb problémákra, a nagy harcokra: szerencsére ebben is jeleskedett Armentrout, ugyanis az akció szál is rendkívül izgalmasan lett megírva, Laylának egy perc nyugta sem volt, újabb és újabb meglepetések érték őt és a társait. Ez a rész tehát rendkívül izgalmas volt, egy másodpercnyi szünetet sem hagyott az írónő, tele volt akcióval, durva fordulatokkal és sorsfordító döntésekkel. Emellett azonban az érzelmi oldala is fejlődött a történetnek, Layla végre teljesen átadhatta magát az érzéseinek, kibontakozhatott a szerelme, ami nagyon szépen lett ábrázolva. De más érzelmek is előtérbe kerültek, a barátság, a családi kapcsolatok, és sajnos a gyász és elengedés is.


Nekem tehát nagyon tetszett a befejező rész, hasonlóan jól éreztem magam, mint a kezdő kötet olvasásakor. A második kötet szerintem túl nagy hangsúlyt fektetett a két fiú közötti őrlődésre, itt viszont ismét az akcióé a főszerep, miközben persze a romantika is jelen van, élvezhetjük a szerelmesek boldog, játékos pillanatait. Az sem mellékes, hogy a szereplők, főként Lalya rengeteget fejlődött a kezdetekhez képest. Tisztába tette az érzéseit, el tudta engedni a korábbi kételyeit önmagával kapcsolatban, emellett pedig nagyon meglepett a felelősségteljes és rendkívül bátor döntéseivel. Rothot és Zayne-t még mindig nagyon szeretem, két olyan fiú, akik nem is különbözhetnének jobban, mégis mindkettőjük rendkívül szerethető. A tökéletes példák arra, hogy a dolgok nem csak feketék vagy fehérek, az emberek nem csak jók vagy rosszak lehetnek, hanem kicsit ilyen és olyan is, és a látszat bizony sokszor csal.


Nagyon sajnálom, hogy ez a sorozat csak három részes, úgy érzem, még nem tudom elengedni Laylát, Rothot és Zayne-t. Nekm úgy tűnt, túl hamar ért véget a befejező kötet, és habár én nagyon elégedett voltam a történésekkel, még sokáig olvastam volna a szereplőkről. Úgy gondolom, hogy JLA most ért be igazán, ez volt a legizgalmasabb, legfordulatosabb rész a sorozatban, és a romantikus szállal is most voltam leginkább elégedett. A famulusokat még mindig nagyon szerettem, imádtam az új tagot közöttük!  Ismét azt éreztem, amit talán a Luxen sorozat olvasásélményéhez hasonlíthatok, hogy az írónő teljesen levesz a lábamról, megbabonáz, az ujja köré csavar: nevettem, sírtam, izgultam a szereplőkért, egy igazi idegfeszítő, akciódús YA-fanatsy ez, olyan, amiből úgy tűnik, sosem fogok kinőni. Nagyon remélem, hogy a kiadó elhozza a The Harbinger sorozatot is magyarul, mert hát kíváncsi lennék arra, hogy miként alakul egy bizonyos szereplő sorsa. Bátran ajánlom a Komor elemek, a JLA, vagy éppen a YA-fantasy rajongóknak, megérte várni a befejező részre!

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése