„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



Diana Gabaldon - Outlander - Az idegen

Fülszöveg: Az első kötetben, amelyben minden elkezdődik, két kiemelkedő karaktert ismerünk meg, Claire Randallt és Jamie Frasert ebben a szenvedélyes, történelmi háttérrel átitatott regényben, amiben a kaland a kortalan szerelemmel párosul… 
1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön…Urunk 1743. évében. Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet…továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.


Aki mostanában járkál a facebookos oldalamon vagy éppenséggel a blogomon gyaníthatja, hogy új kedvencem lett. Igen, ezt én is alátámaszthatom, ugyanis az Outlander őrület engem is teljesen beszippantott. Nos, sikerült befejeznem a könyvet! - és a sorozat eddigi részeit is, ha már itt tartunk. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az Outlanderre, mert már régen olvastam ennyire borzongató és érdekes könyvet. Annak külön örülök, hogy ilyen hosszú, mert így legalább sokáig élvezhettem Claire és Jamie izgalmas és sokszor szívszorító történetét. Az biztos, hogy még soha nem olvastam ilyen hosszú könyvet, ami ugyanis a maga 907 oldalával nem nevezhető éppenséggel könnyű olvasmánynak. Habár én -mivel nagy izgalmamban nem tudtam megvárni míg megérkezik a könyv - a kindlimen kezdtem el, és végül fejeztem is be az olvasást, ahol 1080 oldalra jött ki a történet. A könyvet egyébként tegnap este fejeztem be, és pont az ezredik oldalnál pillantottam le az oldalszámra, és ezen felbuzdulva gyorsan le is fényképeztem :)


Azt azért nem vállalnám be, hogy leírjam a teljes történetet, de nagyjából felvázolnám, hogy miről is van szó. 1945. Claire és a férje Frank Skót Felföldre utazik egy második nászútra, hogy egy kicsit felpezsdítsék a házasságukat a háború szörnyűségei után. Claire, aki egyébként a háború idején ápolónőként szolgált, nagyon boldog, hogy újra együtt lehet férjével. Frankkel több kis kirándulást is szerveznek a környéken, míg egy nap rátalálnak a Craigh na Dunra, a rejtélyes kövekre. Másnap Claire visszatér a kövekhez, ahol furcsa hangokat hall, majd megérinti az egyiket, és ezáltal visszautazik az időbe 200 évet, pontosabban 1743-ba. Az első találkozása a szörnyű Randall kapitánnyal esik meg, aki egyébként Frank elődje. A férfi megtámadja őt, de szerencsére egy rejtélyes idegen megmenti őt. És így kerül be Claire a MacKenzie klán tagjai közé, akik elviszik őt Leoch kastélyába. A kastélyban Colum MacKenzie uralkodik, aki skót lévén nem igazán bízik az angol lányban, angol kémnek tartja őt. Éppen ezért nem is engedi el, addig, amíg ki nem deríti, hogy ki is ő valóján. És hát ugyebár az adott helyzetben ez nem igazán egyszerű. És így történik az, hogy Claire akár akarja, akár nem, maradnia kell, és meg kell birkóznia a 18. század kínálta nehézségekkel, ahol a nőknek sajnos még nem sok szavuk volt. De azért nem minden annyira rossz, hiszen a kalandok során egyre több embert ismer még, és kedvel meg, a gyógyító tudása is jól jön a korszakban, ráadásul megismerkedik a fiatal, de annál erősebb harcossal Jamie Fraserrel, aki szépen lassan beivódik minden idegszálába :)

Jamie és Claire

Clarie egy bátor, erős akaratú nő, aki nem fél kimondani amit gondol. Ez jól jön neki a 18. században, de talán ez lehet a veszte is, hiszen valljuk be a férfiak abban az időben nem tűrték, hogy megmondják neki mit csináljon. De szókimondása miatt azért mégis sokan megkedvelik őt. A Jamiehez fűződő szerelme csak nagyon lassan alakul ki, hiszen előtte még meg kell gyászolnia a még életben lévő férjét is. De amikor már együtt vannak, azokat a részeket nagyon szerettem olvasni :) Jamiet is nagyon jól kitalálta az írónő. Fiatal kora ellenére, már sok mindent megélt, egy igazi harcos, aki szívvel-lélekkel küzd a szerelméért, és ebben az időben azért lássuk be, hogy ez nagyon is vonzó tud lenni... A történet a hossza ellenére végi pörgött, nem igazán voltak unalmas részek. És persze az utolsó mondat az, ami arra késztet, hogy muszáj elolvasnod a folytatást.


A könyvből sorozat is készült, aminek az eddigi részit már végignéztem, és el kell hogy mondjam nekem nagyon tetszett. Egyrészt azért, mert nagy mértékben könyvhű volt, ráadásul a szereplőket is nagyon jól megtalálták. A Jamiet alakító Sam Heughannál jobbat nem is találhattak volna, és Caitriona Balfe is, mintha Claire a könyvből lépett volna ki. A sorozat egyébként nyelvtanulásnak is kiváló, főleg amikor Jamie skót akcentusával beszél. Nagyon cuki :)

Értékelés: 5/5



2 megjegyzés:

  1. Én a könyvet még nem fejeztem be, durván 300 oldal még hátra van, de nekem is nagy kedvencem lett. A sorozatba IS belekezdtem és én is ugyanezen a véleményen vagyok. :) Bár azok a változások az idegeimre mentek, meg a MacKenzie-ket nagyobb bunkónak ismertem meg, de ennek ellenére egy nagyon jó sorozat. Ami viszont mindig megnevettet, akár a filmről, akár a könyvről van szó, azok a kiltek. Nehezen tudok elképzelni férfiakat szoknyában. :D
    Jó volt olvasni, hogy még valakinek tetszik ÉS SPOILER MENTES! :D Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi, hogy írtál:) Hát abban a 300 oldalban még sok minden fog történni. :D Én ma kezdem a 2. részt, ami szintén nem egy rövid könyv... A sorozatból sajnos már nincs több részem, de április 4-én jön a folytatás!!!!!! :)

      Törlés