„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



Ki vagyok én?

A blogomat 2014 június 5-én kezdtem el írni, az első bejegyzésem Jennifer E. Smith Vajon létezik szerelem első látásra? könyvéről szólt.  


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyerekkorom óta szeretek olvasni. Persze az életem során voltak könyvek, amiket nagyon szerettem, de nem volt rám jellemző, hogy sokat olvastam volna. A gimnáziumi évek után aztán mégis megváltozott valami bennem, és körülöttem, mondhatnám, hogy felkapcsolódott a fejemben egy lámpa, és azóta rendületlenül olvasok. Már nem tudnék elképzelni egy olyan  napot, amikor nem veszek elő egy könyvet, ha másért nem is, hogy egy kicsit elmélkedjek róla.


Aztán ahogy egyre több könyvet fejeztem be, úgy érett bennem a gondolat, hogy beszélni akarok róluk. Mivel azonban a környezetemben nem igazán találtam senkit, akivel megvitathattam volna az érzéseimet, úgy döntöttem, hogy belekezdek a blogomba, amit azóta is dédelgetek. Az értékelések mellett mindig igyekszem napra kész információkkal szolgálni könyves hírekről, megjelenésekről egyaránt. Mivel nagyon sok munka van a blog szerkesztésével, remek érzés tud lenni egy-egy pozitív visszajelzés, de főként az, amikor valaki azt írja, hogy az én véleményem sarkallta arra, hogy elolvasson egy adott könyvet. Ráadásul önmagam történetén kiindulva úgy gondolom, hogy sohasem késő elkezdeni és megszeretni az olvasást, és  egy könyves blog is egy remek eszköz lehet erre a célra. 




A blogolásnak köszönhetően rengeteg hasonló érdeklődésű emberrel és bloggerrel ismerkedhettem meg, aminek nagyon örülök. Az első bloggerekből álló ,,kör", aminek a tagja voltam (Katica, a Könyv Extrák blogerrje hozta az alapötletet), a Kis Könyves Bloggerek. Szerveztünk közös tageket, projekteket, különböző témák köré húztunk fel bejegyzéseket, szerveztünk nyereményjátékokat, tanácsokat adtunk egymásnak, vagy egyszerűen csak kitárgyaltunk egy-egy könyvet, de mindig van miről beszélni.  2016 nyarán pedig csatlakoztam Blogturné Klub csapatához, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, és elképesztően élvezem azt az egyébként sok munkát és persze az olvasást, ami vele jár.


Legjobban a romantikus műfaj áll közel a szívemhez, de azon belül lehet fantasy, disztópia, kortárs, klasszikus, történelmi, felnőtt, ifjúsági, vagy éppen a manapság nagyon kedvelt young adult és new adult műfajokig bármi. Számomra az a legfontosabb, hogy az adott könyv valamiféle érzelmet váltson ki belőlem. Hogy mit olvasok éppen, az az aktuális kedvemtől függ, van hogy szórakozásra, nevetésre, happy endre vágyok, máskor egy kis drámára, vagy elmélkedni, új dolgokat tanulni, új, elképzelt világokba kalandozni szeretnék. Ugyanolyan izgatottan veszem a kezembe a történelmi, a múltat megidéző könyveket, mint a kreatívabbnál kreatívabb jövőről szólókat.

Amikor éppen nem olvasok vagy blogolok, akkor a nagybetűs élet küszöbén álló lányként élem az életem, aki már belecsöppent a munka világába.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a cikk és a blogodat is nagyon szeretem :) És! Én is turisztikát szeretnék tanulni!! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Nagyon örülök, hogy tetszett :) A turizmussal most épp hadilábon állok, de igyekszem most már befejezni :D Neked sok sikert hozzá! ;)

      Törlés