Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy nyereményjátékot indítok a blogon. A nyeremény pedig nem lehet más csakis könyv. (Meglepő?) 3 olyan könyvet fogok kisorsolni, amelyeket én is szeretek. De mivel a könyvek közül kettő sorozatot alkot, ezért hosszas gondolkodás után, de végül úgy döntöttem, hogy ezeket egyben fogom adni. De akkor nézzük is a nyereményeket:
Nyeremények:
Kettő együtt:
Monica Murphy - Heti csaj
Monica Murphy - Második esély pasi
+könyv: Claudia Gabel, Cheryl Klam - Káprázat

Fülszöveg: Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok. Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni. Mindörökké.
Fülszöveg: Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is.
Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem.
Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető… én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt.
Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget.
Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!
Fülszöveg: A Káprázat hamarosan megváltoztatja a világot, amelyben eddig éltél. A kötet egy futurista sorozat lenyűgöző első darabja, amely egy tökéletes virtuális világ ellenállhatatlan vonzásáról szól. A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá, szennyezetté teszik a lakóövezeteket. Minden szürke és mocskos. Detroit lakói szinte robotként élik mindennapjaikat. Egy technikai újdonságnak köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet. Mikor azonban vádak érik a programot, hogy függővé tesz és veszélyes, Regan a védelmére kel. Mivel a programot édesapja tervezte, a lány úgy érzi, tartozik apja emlékének azzal, hogy nem hagyja bemocskolni fő művét. De miután a Káprázat magába szippantja, olyan igazságokra jön rá, amelyek választásra kényszerítik szerelem és lojalitás között… Ez az izgalmakkal, titokzatossággal, románccal és új technológiával fűszerezett thriller nem csupán a disztopikus sci-fik rajongóit ejti majd rabul.
.jpg)
-Lájkolni a facebookos oldalam https://www.facebook.com/pages/K%C3%B6nyvvil%C3%A1g-blog/661414853952295?ref=hl
-Feliratkozni a blogomra
-Ha fent vagytok, követni Twitteren, Bloglovinon, Magyarblogokon (nem kötelező)
-Kommentbe írjátok meg, hogy milyen néven iratkoztatok fel, és hogy melyik könyve(ke)t szeretnétek megnyerni.
Ha bármelyik jó, azt is írjátok meg:))
Egyenlőre ennyi! Sok siker a játékhoz!!!
Nyertesek:
Monica Muphy könyvei: Ternyik Vanessa
Káprázat: Fölkerné Kosztyu Viola
Gratulálok Nekik!!:)))
Mi a facebookos oldalad neve, mert nem találom? :(
VálaszTörléshttps://www.facebook.com/pages/K%C3%B6nyvvil%C3%A1g-blog/661414853952295?ref=hl
TörlésBiaa névvel iratkoztam fel, és Bianka Nagyvári néven lájkoltam :) A Káprázatot szeretném megnyerni :)
VálaszTörlésRendben, köszi, hogy megírtad:)
TörlésSzia. Berni :P néven iratkoztam fel, Bernadett Sándor névvel lájkoltam. Monica Murphy könyvet szeretnék :)
VálaszTörlésRendben köszi feljegyeztelek:)
TörlésSzia!
VálaszTörlésCoffee néven iratkoztam fel és Fölkerné Kosztyu Viola néven lájkoltam facebookon. Akármelyik könyvnek örülnék, ha én nyernék. :)
Okė köszi, hogy megìrtad:)
TörlésHello! Marianna Kárász névvel iratkoztam fel, és a Káprázatot szeretném de bármelyiknak örülnék. Nagyon tetszetős a blogod sok sikert hozzá.
VálaszTörlésSzia! Rendben felírtalak, és köszönöm szépen a dicséretet:)))
TörlésSzia! Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek a nyereményjátékban, Viktória Turbucz néven lájkoltam, iratkoztam fel a blogodra és követlek Bloglovinon. Bármelyik könyvnek örülnék, reménykedem benne hátha szerencsém lesz :)
VálaszTörlésEgyébként nagyon szép a blogod és örömmel olvasgatom a te véleményedet is a könyvekről :)
Szia! Nagyon köszönöm a szép szavakat, és természetesen téged is feljegyeztelek:)))
TörlésSzia! Enikő Léstyán néven lajkoltam és iratkoztam fel. Monica Murphy könyvetsszeretnék:)
VálaszTörlésSzia! Köszi szépen a jelentkezést:))
TörlésSzia. Vanessa Ternyik néven követlek itt. Mindegy melyik könyv legyen mivel a heti csajt olvastam tetszett szívesen látnám a polcomon a második könyvet még nem olvastam így az is érdekel :)
VálaszTörlésTovábbi sok sikert a blogodhoz, remélem többen is rátalálnak majd :)
Szia! Biztosíthatlak, hogy a második rész méltó befejezése a Heti csajnak! :) Köszi a jó kívánságokat:)))
Törlésolvastam a másodikat is és várom a többi részt is :) de még tuti elolvasnám majd :)
TörlésSzia! Hajdók Angi néven követlek és ugyan ezen a néven lájkoltam is. Bármelyik könyvet szívesen látnám a polcomon. :)
VálaszTörlésSzia! Köszi a jelentkezést:)
TörlésSzia!
VálaszTörlésDarynda22 néven iratkoztam fel ide, Bloglovinon is ezen a néven követlek, facebook-on pedig Gáspár Karolina néven like-oltam az oldalad! :)
Nekem akármelyik könyv jöhet, mind tetszik! :P
Köszi a játékot!
További szép napot! :)
Üdv,
Lina
Szia! Köszi szépen a jelentkezést, te is felkerültél a listára:)
TörlésÜdv:
Bea
Szia! Vivien Béres néven vagyok feliratkozva :) Bármelyik könyvnek nagyon örülnék :) Köszi a játékot!!
VálaszTörlésSziaa! Köszi, hogy csatlakoztál a nyereményjátékhoz!:)
TörlésHeyho :) Feliratkozva Anitigerként, FBon Anita Sándorként, Bloglovinon pedig Sándor Anitaként vagyok :)) ...jahm, és a Káprázatra fáj a fogam ;)
VálaszTörlésSzia!Köszi,hogy szóltál, felírtalak a játékosok közé:)) Szép napot:)
TörlésSzia!
VálaszTörlésMoncsiként iratkoztam fel, Mónika Vajda néven lájkoltalak facebookon. Mindegyik könyvnek nagyon örülnék! :-) Köszönöm a lehetőséget. :-)
Kedves Moncsi! Én köszönöm, hogy részt veszel a játékban!:)) Természetesen felírtalak:)
TörlésKedves Bea!
VálaszTörlésFanni S. néven lájkoltalak Facebookon és bekövettelek Twitteren, Mentavirág néven pedig feliratkoztam. (A többi ilyen oldalon még nem vagyok tag.)
Bármelyik könyvnek nagyon örülnék. :)
Köszönöm a lehetőséget! :)
Szia! Örülök, hogy részt veszel a játékban. Felírtalak mindkét könyvhöz:)))
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon örülök a játéknak. Szécsi Judit néven iratkoztam fel és azon a néven lájkoltalak is. Monica Murphy könyvének nagyon örülnék.
Köszönöm a lehetőséget. Judit :)
Sziaaa! Köszi a jelentkezést, felírtalak:)
TörlésHahó!
VálaszTörlésKiruu néven iratkoztam fel, twitteren @kirukaa vagyok :)
Engem a Káprázat érdekelne.
Köszi a játékot! :)
Szia! Köszi, hogy részt veszel a játékban:)
Törlés