„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2018. március 18., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: The ​Return – Visszatérés


Jennifer L. Armentrout az új regényében ezúttal a görög mitológia szexi istenivadékai közé kalauzolja az olvasót. A vicces, romantikus és szerethető könyvről a Blogturné Klub négy tagja mesél.
Az állomásokon nyereményjátékot is találtok. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában sorsolunk egy példányt a Visszatérésből.



Könyv adatai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2018. március 6.
Eredeti megjelenés: 2015
Oldalszám: 478
Fordító: Császár László
ISBN: 9789634571629




A CSONTOS SEGGŰ VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…
Egy éve már, hogy Seth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka durva volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Seth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Sethtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…
Élvezd a sodrását!


Sosem tagadtam, hogy Jennifer L. Armentrout engem annak idején megvett magának a luxen sorozatával, és azt se, hogy a fantasy műfajban jobban szeretem az történeteit. Ez lehet azért is így, mert ebben a műfajban olvastam tőle először, és itt kedveltem meg annyira a stílusát, de annyi biztos, hogy a luxen sorozatát és a Perzselő csók könyvét is nagyon szerettem.


A borítómodell:  Drew Leighty 
Most azonban, hogy már a harmadik fantasy sorozata jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál, kicsit bajban vagyok, ugyanis rá kellett ébrednem, hogy nagyon hasonló karakterekkel dolgozik az írónő, hozzátéve persze, hogy teljesen más világfelépítésben. Adott (ismét) egy szerethető női karakter, aki vagy tud az éppen létező természetfeletti világról, vagy nem (jelen esetben nem), mindenesetre kedves, ártatlan, de ha a helyzet úgy hozza, akkor erős és talpraesett. Ezzel még úgy nincs is különösebb problémám, de az hogy ismét az egekbe emelt tökéletes pasi társul hozzá, aki persze nagyon is tudja magáról, hogy az, így három világ után, már kissé unalmas. Oké felfogtuk, hogy van egy helyes pasink, akit a főszereplő lány védelmére helyeztek ki, de ezek a nyálcsorgató leírások a kocka hasáról és egyéb testrészeiről már rettenetesen idegesítőek és butuskák is számomra. Főleg úgy, hogy az eltelt lapok számával ráébred az olvasó, hogy Seth valójában nem az a tökéletes pasi, ahogy azt Josie először látja, mindezek ellenére egy nagyon szerethető karakterről van szó egyébként, amihez véleményem szerint egyáltalán nem szükséges ez a sok felszínes körítés.

Emiatt bevallom, nehezen indult számomra a sztori, mert mérges voltam az írónőre, hogy látszólag nem igen tud újat mutatni a karakterei terén. Szerencsére első körben a világfelépítés megmentette a helyzetet. Sosem voltam a görög mitológia rajongója, képtelen vagyok megjegyezni a sok istent és tevékenységét, de Jennifer nagyon jól megoldotta szerintem, remekül emelt ki belőle részeket, és alakította át a saját világába. Mivel a főszereplőnk, Josie sem tudott eddig az istenek, félistenek, tiszták és egyéb teremtmények létezéséről, így rajta keresztül minket is aprólékosan felvilágosít Seth, aki berobban a lány életébe, teljesen megváltoztatva azt. Nagyon sokféle mitológiai lénnyel találkozhatunk a könyv során, az írónő szuperül megoldotta, hogy érdekes és izgalmas - olykor humoros - legyen a felállás a lények között, de mégis érhető és felfogható a világ, amelyet megálmodott. Személyes kedvencem maga Apollón volt, aki Sethet a lány mellé állította, és persze más vonatkozásai is kiderülnek majd, mindenesetre, amikor ő jelen volt, az biztos hogy vagy jókat mosolyogtam, vagy pedig izgultam a szereplőkért. Mindig a legváratlanabb helyzetekben jelent meg.

A másik ok, amiért végül már totálisan beszippantott a történet, a szereplők voltak, akik mint kiderült, többet rejtegettek a felszín alatt, mint az elsőre látszott. Ez főként persze Sethre igaz, akin végig érezhető, hogy sokkal összetettebb a személyisége, mint azt gondolnánk, és súlyos titkokat rejt. Folyamatosan kisebb morzsákat kapunk róla, az elfojtott érzelmeiről, aztán amikor kiderül az egész sztori, mondhatom leesett az állam, ő tényleg nem egy tökéletes pasi, van elég sok sötét folt a múltjában. Erről egyébként egy egész sorozat is született - JLA Covenant sorozata -, aminek a Visszatérés a spin off kötete, mint azt később én is megtudtam. Ez a sorozat itthon nem jelent meg, de talán azokat a könyveket olvasva valószínűleg sokkal jobban átérezhettem volna a múlt és jelen szenvedéseit. Igencsak kemény dolgok voltak ezek, amiket az írónő az arcunkba csapott, és az olvasót - és persze Josie-t - egy kis válaszút elé kényszeríti, hogy meg tudja-e bocsátani Seth múltját. Na ez már nem is az a tökéletes főszereplő a lerágott csont, hanem sokkal-sokkal izgalmasabb!

A világfelépítés tehát mindenképpen ötös, ez köszönethő annak is, hogy én még soha nem olvastam görög mitológiával fűszerezett világról ebben a műfajban, de azért hozzáteszem, Armentrout nagyon frappánsan vitte ezt a fonalat végig, annak ellenére, hogy sokféle lény akadt, nem éreztem túl töménynek, sőt minden részletétig kidolgozott, és sokszor szórakoztató is volt. Emellett pedig nagyon megkedveltem az egyetem helyszínét, a mellékszereplők közül Luke-ot és Deacont, és persze a szeszélyes és kiszámíthatatlan isteneket is. A nehéz kezdés miatt nem adok maximális pontot, de így legalább bátran el tudom mondani, hogy ha valaki hozzám hasonlóan ódzkodna először, az olvassa csak tovább, megéri a végére érni!

Értékelés: 5/4

Blogturné extra: Borító mustra


NYEREMÉNYJÁTÉK

A könyv ezúttal a görög mitológia világába kalauzol, igaz, itt nem kis tinik, hanem fiatal felnőttek a főszereplők. Az istenek is fontos szerepet játszanak a regényben.
A mostani játékunk során a legismertebb görög istenek neveit kell kitalálnotok, méghozzá a meglévő rövid leírás alapján.

A szerelem és a szépség istennője a görög mitológiában. A római mitológiában a késői köztársaság korában Venusszal azonosították, de a hasonlóságuk csak felszínes. Az etruszk mitológiában Turan a hozzá hasonló. Maguk a görögök inkább az óegyiptomi Hathor istennőhöz hasonlították. Valószínűleg Atargatisz istennő ciprusi változata terjedt el a görögség körében Aphrodité néven, erre utal gyakori alternatív neve, Küprisz (a „ciprusi”), amely az eredeti, régebbi neve, ekkor az „aphrodité” jelzőként funkcionált. Emellett Kütherea elnevezése is ismert, amely Küthéra (ma Kíthira) szigetére mutat. Az Atargatisz-kapcsolatot a vizek jelentős szerepe, a tükör mint attribútum, valamint az Istárhoz hasonló termékenység- és szépségvonatkozások mutatják.


Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






További állomások
03.18. Könyvvilág blog
03.21. Spirit Bliss
03.24. CB Olvas




1 megjegyzés: