Oldalszám: 584
ISBN: 9789633994023
Az első találkozásom Jax Blackwooddal kissé furcsán alakult. Mentségemre szóljon, hogy nem is sejtettem, hogy vele hozott össze a sors. Ugyan ki gondolná, hogy egy legendás rocksztár maga jár vásárolni a boltba? De ami még fontosabb: hóvihar közelgett, ő pedig épp az utolsó doboz mentás-csokicseppes jégkrémet, a kedvenc édességemet készült elorozni.
És persze álmomban sem gondoltam volna, hogy ő lesz az új szomszédom.
Egy idegesítő szomszéd, aki rendszeresen nagy élvezettel figyelmeztet, hogy tartozom neki egy doboz jégkrémmel, de boldogan elfogad csókokat törlesztés gyanánt. Egy ellenállhatatlan szomszéd, aki nem hagy aludni, mert meztelenül – és milyen látványosan meztelenül! – gitározik a nappalijában.
Nyilván az lenne a megoldás, ha elkerülném. Csakhogy Jaxet egyáltalán nem könnyű levegőnek nézni – ahogy megnevettet, ahogy hasonlóan borongós tud lenni, mint én, és ahogy egyetlen pillantásától elolvadok, gyorsabban, mint a vaj a tűző napon.
Egyikünk sem hisz a szerelemben vagy az életre szóló kapcsolatokban, mégis egy szempillantás alatt egymásra kattanunk. De lehetnénk ennél többek is egymásnak. Bármi lehetséges lenne.
Csak bíznunk kellene, és merni belezuhanni.
A szerzőt a saját depressziója és szorongása ösztönözte a történet megírására, bízva benne, hogy ezzel is segíthet sorstársain. Valódi életigenlő történet.
Élvezd az utazást!
„A Kristen Callihan által alkotott karakterek szégyentelenül őszinték,
lehetetlen nem kötődni hozzájuk.”
– THECRAZYWORLDOFABOOKLOVER –
Rajongok a rocksztáros könyvekért, a VIP sorozat pedig egyértelműen a kedvenceim közé tartozik. Az első részben megismerhettem Killant, a banda egyik frontemberét, aki hamar felkeltette az érdeklődésemet, aztán a folytatásban kicsit háttérbe szorítva a banda tagjait, jött Scottie, a menedzser, akibe egyenesen beleszerettem. Azt hittem, hogy az ő sztoriját már nem lehet túlszárnyalni, habár azt mindenképpen gondoltam, hogy Jax története nagyon is érdekes lesz. Mindent egybevetve elképesztően kíváncsi voltam erre a könyvre, hiszen azt már az elejétől érzem, hogy ez a sorozat kicsit más, mint a többi hasonló témájú: szórakoztató, ugyanakkor megérinti az ember lelkét is, és valahogy sejtettem, hogy Jax esetében ez még inkább ki fog kristályosodni.
Szóval elérkezett számomra a várva várt pillanat, a Fall - Zuhanás főszereplője ezúttal a banda másik frontembere, Jax, aki egy rendkívül összetett karakter, és én már az elejétől fogva nagyon kíváncsi voltam rá: az első résztől kezdve egészen idáig ott volt ő már a háttérben, birizgálta a fantáziámat, nagyon izgatott, hogy mi az ő története, hogyan jutott el odáig, igazából addig, ahonnan az egész sorozat kiindul. Mindenki tudja, aki olvasta a korábbi részeket (és így talán nem SPOILER), hogy Jax öngyilkos akart lenni, ami hatalmas törést okozott a banda életében, abba is hagyták a zenélést egy jó ideig. És habár azóta újra összeálltak, a feszültség még mindig érezhető, hiszen Killan és Jax kapcsolata azóta sem a régi: kimondatlan gondolatok, a bizalom megingása, indulatok lappangása zajlik a két fiú között, és leginkább azért közöttük, mert ők állnak a legközelebb egymáshoz a bandán belül.
Ebbe az alapfelállásba, azaz Jax sötét és magányos életébe robban bele Stella Grey, ráadásul nem is akárhogyan. Egyenesen imádtam a találkozásukat, amikor is egy szupermarketben mindketten azt gondolják, hogy a másik követi, ráadásul édességeket lopkodnak egymás elől. A szituáció hétköznapisága (egy szupermarketben való találkozás), közben mégis egyedisége (a jégkrém lopás) annyira magával ragadó, hogy nem csoda, hogy még a híres rocksztár, Jax Blackwood sem marad közömbös. És persze az olvasó sem - én legalábbis biztosan nem. Tetszett, hogy Stella először nem ismeri fel Jaxet, és még egy kis ideig akkor sem, amikor a szomszédságába költözik, hiszen nem is gondolná, hogy egy rocksztárral fut össze a boltban, emellett a fiú a másik nevén, Johnként mutatkozik be neki, és aztán az is marad végig a lány szemében.
Stella tehát Jax/John szomszédjába költözik, elvállalja ugyanis, hogy vigyáz az ott élő állatokra, amíg a tulajdonos távol van. John szomszédja pedig nem más, mint Killan, aki pár hetet Ausztráliában tölt (Libbyvel természetesen), addig pedig Stella beköltözik a lakásába. Legnagyobb sajnálatomra tehát a banda szünetel, és most úgy ismerhetjük meg tagokat, mint “hétköznapi” emberek, akik nem turnéznak, koncertről koncertre járnak, hanem élik a mindennapjaikat. Persze így sem voltak unalmasak, ó dehogy, ettől nem kell félni! Na, de visszatérve Stellához, ő egy nem mindennapi személyiség, nemcsak hogy felkelti John figyelmét, de fenn is tartja, hiszen a személyisége rengeteg meglepetés okoz neki, igazi színfolt ő a férfi mostanság szürke életében. Azt persze nem mondhatom, hogy a lánynak könnyű lenne, hiszen édesanyja meghalt, apja pedig elhagyta őt, így ha magányról van szó, nagyon is át tudja érezni John fájdalmát.
Mondhatnám, hogy számomra a történetet elvitte John karaktere, de nem lenne igaz, mert Stella egy annyira csodálatos, szerethető, sokszínű karakter, egy igazi egyéniség, hogy nem mehetek el szó nélkül mellette. Ahogy mondtam, neki sem egyszerű az élete, ha valaki tudja, mi az a magány, amikor nincs senki, akire támaszkodhatna, akkor az ő. Egy igazi ellentét a csajszi, hiszen alapjáraton egy nyitott, barátkozó lány, aki a bájával, humorával feldobja a körülötte lévőket, közben viszont rendkívül sebezhető, nagyon nehezen enged igazán közel magához valakit, nehezen nyitja ki a szívét. Kivétel persze Johnnak, aki szintén megmutatja Stellának a valódi Johnt, az énekest, ugyanakkor a normál embert, a gondoskodó, játékos, olykor kissé arrogáns énjét, de a magába forduló, sötét részeit is. Elképesztően szerettem a párosukat, annyira jól passzoltak egymáshoz, mint a kirakós két darabja, pontosan azok voltak egymásnak, amire a másiknak szüksége volt.
Stellától függetlenül (vagy vele együtt) természetesen John karaktere is a szívemig hatolt. Ő volt az a Kill John-fiú, akinek a történetére a legjobban kíváncsi voltam, ugyanakkor a leginkább féltem is tőle. Hiszen tudtam jól, mi történt vele, hogy öngyilkos akart lenni, ami nyilvánvalóan az egyik legösszetettebb, leginkább meg nem értett, és legveszélyesebb betegség, a depresszió egy következménye volt. Természetesen nagyon érdekelt, hogy mit fog kihozni ebből az írónő, és hogyan görgeti tovább a férfi sorsát. Azt kell, hogy mondjam nagyon is jól csinálta: belelátni John fejébe egy igazi érzelmi hullámvasút volt, és azt gondolom, hogy tökéletesen megmutatta, hogy milyenek is lehetnek egy depressziós ember gondolatai: a hangulatingadozások, az önostorozás, a bűntudat, a nehéz időkben rátelepedő érzelemmentesség, felszínre hozták minden egyes démonát. Nem mondom, hogy könnyű volt ezeket a részeket olvasni, de az biztos, hogy tanulságos, és azt gondolom, hogy nagy bátorság volt az írónő részéről, hogy belevitte ezt a betegséget a történetébe; ráadásul ilyen hitelesen ábrázolva, rendesen kibontva, végig rágva, és pontot téve a végére. És ezt úgy is állítom, hogy olvastam az írónő ajánlását, ami miatt szintén csak azt tudom mondani, hogy egy igazán erős és bátor nőről beszélhetünk.
Az biztos, hogy ez volt a sorozat legmélyebb, leginkább szívhez szóló része, és én nagyon szerettem. Persze ne higgyétek, hogy a könyv egész hangulata nyomasztó lenne, egyszerűen csak vannak benne olyan részek, amik a lelked mélyebb részeire hatolnak, és ott is maradnak. Emellett Stella és John duója okozott rengeteg szórakoztató, édes és persze szenvedélyes pillanatot is, nagyon szerethető páros voltak. Amikor pedig a könyv végén hazajött Killan, na az akkor történtekért tiszteltem leginkább az írónőt, mert tudtam, hogy ez a seb már nagyon régóta vérzett a történetben. Én tehát elképesztően szerettem John és Stella részét is, sok mindenben más volt, mint a korábbiak, de ez nem baj, mert az írónő sokszínűségét mutatja, azt, hogy nem ragad le egy sémánál. Természetesen Jax lett az új kedvencem a Kill Johnból, de hát lesz még folytatás, úgyhogy nincs végleges döntés. Ha jól informálódtam a következő rész Rye és Brenna kötete lesz, az is nagyon izgatja a fantáziámat! Minden rockbanda - és persze Kill John - rajongóknak ajánlom a könyvet és persze a sorozatot!
Ahogy a Fall is bizonyítja, a zene sok sebre gyógyír lehet, éppen ezért a mostani játékunk során olyan könyvekből fogunk idézni, amelyekben a zene valamilyen formában segített a szereplőinek. A feladat, hogy megfejtsétek, melyik könyvről van szó, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv szerzőjét és címét.
“Mindig is úgy hittem, hogy a cselló magányos hangszer, de most először jutott eszembe, hogy talán inkább én vagyok magányos alkat.”
05.20. Könyvvilág
05.22. Angelika blogja
05.24. Betonka szerint a világ...
05.26. Sorok Között extra állomás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése