Mi, a Blogturné Klub tagjai hiszünk ebben a csodában, és abban is, ha felidézzük a régmúlt idők karácsonyait, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.
A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.
Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van! Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket, s milyen üzeneteket küldenek egymásnak. Idén viszont úgy gondoltuk, hogy egy best of válogatással lepünk meg benneteket: visszahozzuk a számotokra legkedvesebb tartalmakat.
December elsejétől egészen szentestéig minden nap valami új meglepetéssel kényeztetünk benneteket. Lesznek könyvajánlóink, zenelistáink, ínycsiklandó receptjeink, de újra elkalandozunk kedvenc karaktereink világába is, ahonnan meg sem állunk az őket életre keltő szerzők kedves üzeneteiig, amik érkezhetnek írott- vagy akár képi formában is. S ha mindez nem lenne még elegendő, akkor megsúgjuk: egy igazán exkluzív meglepetés is lapul a puttonyunkban. Ráadásul instagram oldalunkra is érdemes lesz felnézni.
Apropó puttony! Ha egy kicsit közelebb merészkedtek, és vettek bele egy gyors pillantást, láthatjátok, mennyi kincs lapul még benne: sok-sok könyv, ami csak és kizárólag arra vár, hogy szebbé tegye a karácsonyotokat.
Tárd hát ki szívedet, kedves olvasó, és engedd, hogy a boldogság melege átjárjon.
 |
| Kép forrás: https://www.instagram.com/p/CINXNYpgu5L/ |
Karácsony környékén bármilyen csoda megtörténhet, akár még az is, hogy kedvenc karaktereinkkel töltjük az ünnepet...
Az adventi turné mai állomásán egy olyan történetet hoztam nektek, amelyben az egyik kedvenc sorozatom, a Tüskék és rózsák udvara világába kalauzollak el titeket. Íme!
Karácsony a Szél házában
-Szia Bea, boldog karácsonyt!
-Szia, köszi neked is - válaszoltam a távozó kollégámnak.
Az órámra pillantottam, és meglepődve láttam, hogy már este fél 8 van. Nagyot sóhajtottam. December 23-ka van, és ilyen későn még az irodában ülök. Ez az utóbbi fél évben - mióta munkahelyet váltottam - elég gyakran megesett, de hogy még karácsony előtt egy nappal is így legyen, nagyon elszomorító. Jó, azért azt hozzá kell tenni, hogy ma délután, miután a legtöbb ember munkaideje lejárt, kicsit összeültünk a kollégákkal beszélgetni, ajándékozni, és talán néhány házi tojáslikőr is lecsúszott, amit az egyik munkatársam hozott be. Utána persze az iroda nagy része haza ment, amit én sajnos nem tehettem meg, mert volt néhány elmaradásom, amit be kellett pótolnom mielőtt én is lelépnék.
Rajtam kívül már csak egy ember maradt itt, egy nagyjából velem egykorú férfi, akivel ritkán beszélek. Rápillantottam, ő is éppen felnézett a munkájából, és együttérzőn rám mosolygott. Visszamosolyogtam, kicsit megráztam magam, és úgy döntöttem, hogy ideje visszatérni a munkába, hogy mihamarabb hazaérjek. Alig vártam, hogy végre otthon legyek a családommal, és átadjam magam a kedvenc ünnepem hangulatának, elvégezzem a készülődés utolsó mozzanatait, és talán este még némi olvasás is beleférne..
Ezzel az újdonsült lelkesedéssel folytattam a munkám, de aztán pár perc után valamiféle furcsa zajra lettem figyelmes, mintha egy puffanás hangját hallottam volna a háztetőn. Ránéztem a kollégámra, de úgy tűnt, ő nem érzékelte a hangot, vagy csak teljesen beletemetkezett a munkájába. Szórakozottan arra gondoltam, hogy lehet a Mikulás jött el, majd folytattam az Excel tábla kitöltését.
Csakhogy kis idő múlva ismét zajokat hallottam, ami mintha most már a folyosóról jött volna, a kíváncsiságom pedig nem hagyott nyugodni, és valljuk be, dolgozni sem volt már kedvem, ezért úgy döntöttem utánajárok a dolognak. Otthagytam a kollégámat arra gondolva, hogy talán szólnom kellett volna neki, hogy ha tíz percen belül nem érek vissza, akkor jöjjön utánam, hiszen a horror filmek is hasonlóan szoktak kezdődni, de végül nem tettem meg.
Miután kiléptem a folyosóra, rögtön megtorpantam, mert egy hatalmas alak állt előttem, szélesen vigyorogva. És nem, nem a Mikulás volt az, hanem egy annál sokkal hihetetlenebb személy, aki a legkedvesebb, és legyünk őszinték, legszenvedélyesebb álmaimból lépett elő.
- Hello Bea - köszöntött mosolyogva - valószínűleg nem kell bemutatkoznom, de az illendőség mégiscsak ezt diktálja.
Majd előrelépett és kinyújtotta a kezét: - C. vagyok.
Eltelt néhány igencsak kínos másodperc, vagy talán perc is, fogalmam sincs, míg bambán bámultam az előttem álló alakra, aki továbbra is kinyújtott kézzel állt előttem. Az ő széles mosolya is egyre inkább zsugorodni látszott, valószínűleg arra gondolt, hogy valamiféle idiótával hozta össze a sors, aki képtelen egy értelmes szót is kinyögni.
Na, de várjunk csak! Hiszen neki nem lehetnek gondolati az én világomban, hiszen ő egy könyves karakter. Ó, igen, ha eddig nem említettem volna, az egyik kedvenc könyvem karaktere áll éppen előttem kinyújtott kézzel, vigyorogva, és azt várja el tőlem, hogy normálisan reagáljak erre az abszurd helyzetre.
Mert hát persze, ahogy a legtöbb könyvmoly titkos álma, úgy az enyém is, hogy ha kis időre is, de belecsöppenhessek a kedvenc könyvem világába, de hahó, annyira én sem vagyok eszement, hogy tudjam, ilyen a világon nincs! Erre mégis itt áll előttem C. (!), a több száz éves illír harcos és parancsnok, Rhysand belső körének tagja…, ami teljességgel lehetetlen és bizarr és nincsenek rá szavak. Lehetséges, hogy meg kellett volna állnom ma délután az egy pohár tojáslikőrnél!
Mintha a gondoltaimban olvasna, és talán, hogy ne rémisszen még inkább halálra, C. kedvesen megszólalt.
- Tudom, hogy ez most nagyon furcsa neked, de azért jöttem, hogy elvigyelek Velarisba, hogy velem és a Belső Kör tagjaival töltsd a karácsonyt.
Éles hangon felnevettem, ami nem volt túl nőies, mire C. összerezzent, és mivel rájött, hogy itt nem lesz semmiféle kézfogás, visszahúzta a kezét.
- Szóval azért jöttél, hogy elvigyél? Engem? Velarisba? Egy olyan helyre, ami nem létezik? Jobban mondva, csak egy könyvsorozatban létezik? Valaki tett valamit az italomba?
Az utolsó kérdést persze már nem hozzá intéztem, de nem is valószínű, hogy válaszolt volna, mert attól kezdve, hogy kicsúszott a számon, Velaris nem létezik, igencsak morcosan nézett rám. Kis idő elteltével nagyot sóhajtott, és mintha azt motyogta volna magában, hogy “mégis kinek a hülye ötlete volt ez az egész”, ami miatt aztán én lettem morcos, úgy döntött taktikát vált.
- Figyelj, tudom, hogy ez az egész nagyon fura neked, de Feyre és Rhysand - az Éjszaka Udvarának úrnője és ura - úgy döntött, hogy az embereknek meg kell ismerniük a tündérek világát, hogy ne féljenek tőlünk, hanem ugyanúgy érző lényként gondoljanak ránk.
Valószínűleg attól kellett volna kiborulnom, amit később mondott, de lemaradtam annál a résznél, amikor Feyre-t és Rhysandet említette, mert hát te jó ég, Feyre és Rhysand! A kedvenc párosom!
Hosszas hallgatás után, úgy döntöttem, hogy belemegyek a játékba. Felvettem a legjobb pókerarcomat és megkérdeztem:
- De miért én?
C. felvonta szemöldökét, mintegy jelezve, hogy értékeli a próbálkozásomat.
- Úgy értem, tudtommal én nem lőttem le egyetlen tündért sem, hogy aztán elhurcoljatok a világotokba, és mindenféle próbatételek elé állítsatok.
C. láthatóan jól szórakozott a kérdésemen, de szerencsére ez a válaszában nem mutatkozott meg.
- Mi soha nem tennénk ilyet, ez egyáltalán nem a mi stílusunk.
Itt kicsit elhúzta száját, valószínűleg Tamlinra gondolva, majd folytatta. - Te ismered a világunkat.
Ez persze jogos, de több millió hozzám hasonló könyvrajongó is így van ezzel.
Mivel C. rájött, hogy ez a válasz egyáltalán nem elegendő, kissé bosszúsan folytatta.
- Ahogy mondtam, mi csak szeretnénk, ha az emberek közelebb éreznék magukat a világunkhoz. És mivel a napokban ünnepeljük a Téli napfordulót, gondoltuk idén kicsit színesítjük a hagyományokat, és összemossuk az emberek által ünnepelt karácsonnyal. Ez pedig egy tökéletes alkalom arra, hogy ti jobban megismerjetek minket, a hagyományainkat, és persze fordítva.
Á, igen a Téli napforduló, ami december 21-én van, és egyben Feyre születésnapja is.
Mivel úgy tűnt C. nem mond többet, tovább faggatóztam: - És meddig maradnék?
Az illír szeme villant egyet, mintha már érzékelné a sikerét, miszerint meggyőzött erről az őrült utazásról.
- Ez teljesen tőled függ, de mi két napra gondoltunk.
Hm, két nap, akkor még maradna egy nap a karácsonyból, amit a családommal tölthetnék.
Na, várjunk csak, most komolyan azon gondolkozom, hogy elmegyek vele? Hiszen ez teljesen lehetetlen, csak egy furcsa álom az egész, ugye? De akkor miért tűnik ennyire valóságosnak, és miért érzem annyira izgatottnak magam? Te jó ég, kezdek bedilizni! Ez biztos ilyen könyvmoly dolog, amikor valaki túlságosan beleéli magát egy történetbe, és úgy érzi, már-már valóságos. Viszont ha tényleg csak egy álomról van szó, akkor miért fosztanám meg magam a további - valószínűleg feledhetetlen - élményektől? Itt az ideje bátornak lenni!
Már csak egy kérdésem maradt.
- És hogy jutunk el Velarisba?
C. arcára visszatért a hatalmas és egyben ördögi vigyor.
-Te jó ég, tegyél le, tegyél le, könyörgöm!
C. földet ért velem, és elképesztően jó érzés volt végre szilárd talajt érezni a lábam alatt. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig repültünk, de túlságosan is soknak tűnt.
Na igen, a repülés egy illír oldalán csak a könyvekben hangzik szupernek, a valóságban rettentően kényelmetlen és félelmetes, arról nem is beszélve, hogy a csípős szél végig az arcomba fújt. Az egyetlen pozitív része C. szorosan ölelő karja volt, de erről persze senkinek sem kell tudnia.
- Megérkeztünk - szakította félbe romantikus gondolataimat az illír.
Most, hogy már nem szédültem és nem kavargott a gyomrom, megengedtem magamnak, hogy körülnézzek és felfogjam a környezetemet.
- Te jó ég!
Most teljesen más visszhangja volt ennek a mondatnak, mint percekkel ezelőtt, hiszen valóban ott álltam Velaris városában, ami lenyűgöző látványt nyújtott ahogy az esti fényekben pompázott. Ráadásul nem is akárhol álltam, hanem a Szél házának teraszán, ami ugyebár C. otthona is volt egyben.
Mintha a gondolataimat tükrözné, C. megszólalt: - ez itt a Szél háza, itt fogjuk tartani az ünnepséget.
Erre nem igazán tudtam mit mondani, csak bárgyún rámosolyogtam, amin ő láthatólag jól szórakozott, viszont a következő mondata után rögtön az arcomra fagyott ez a mosoly.
- Menjünk be, a többiek már biztos várnak.
A többiek. Azaz a Belső Kör tagjai, és ki tudja még kik. Csípjen meg valaki, mert ez biztosan egy álom lehet!
De nem volt időm tovább töprengeni, mert C. kinyitotta az ajtót, és előre engedett, én pedig remegő lábakkal léptem át a küszöböt, és arra gondoltam, hogy vajon Feyre is így érezte-e magát, amikor először találkozott ezekkel az emberekkel, vagyis izé, tündérekkel.
Bent halk zene és nevetés hangjai hallatszottak, én pedig próbáltam az arcommal jelezni C.-nek, hogy menjen előre, mert én biztosan nem mozdulok addig. Valószínűleg vette az adást, mert elindult, én pedig követtem, míg végül a ház étkezőjében állt meg, ahol egy kisebb tömeg gyűlt össze, és minden bevezetés nélkül megszólalt:
- Meghoztam a lányt.
Nos, ez egy igencsak bizarr bemutatás volt, amit valószínűleg mindenki érzékelt, mert egy (vagy több?) pillanatra megállt a levegő, elhalt a beszélgetés, és mindenki minket, jobban mondva engem bámult. Én teljesen lefagytam a látványtól, ami elém tárult, ettől a rengeteg tündértől, akikért titkon rajongok, és most itt állnak előttem, és engem néznek, mondhatni levert a víz. Csak egy béna integetés telt tőlem.
Úgy tűnik Feyre-ben volt a legtöbb lélekjelenlét, mert ő szólalt meg először.
-Bea, ugye? Örülünk, hogy el tudtál jönni. Erre C. horkantott egyet mellettem, amit én egy szúrós pillantással jutalmaztam.
- Igen, és köszönöm. Mármint igen, Bea vagyok, és köszönöm, hogy itt lehetek.
Ezután ismét kínos csend telepedett ránk, amit én azzal próbáltam túlélni, hogy körbenéztem a szobában, hogy megtudjam pontosan kik jöttek el, és hűha, tényleg itt volt mindenki. Feyre oldalán - természetesen - Rhys állt, aki a valóságban még lenyűgözőbb látványt nyújtott, mint a képzeletemben. A pillantásomat a főúr mindössze egy kacsintással jutalmazta, amitől rögtön elpirultam, én balga. Gyorsan továbbpillantottam, és megállapított, hogy rengetegen eljöttek: itt voltak az Archeron nővérek, Amren az oldalán Variannel, és igen az egyik sarokban Azriel is megmutatta magát. De más udvar tagjai is eljöttek, többek között Lucien is, aki viszont (talán egyedül a szobában) nem engem nézett, hanem Elaint, aki mit sem törődve ezzel az átható pillantással inkább engem ajándékozott meg egy megnyugtató mosollyal. Ami meglepő volt, hogy Eris is itt tartózkodott, habár igencsak kilógott a sorból, merev háttal állt, kicsit távolabb a többiektől. Hm, érdekes.
- Elkészült a vacsora - jelent meg hirtelen Mor, amitől mindenki egy emberként (tündérként?) lelégzett fel, hiszen az étel ígérete végre egy jó indok volt arra, hogy kezdjünk valamit ezzel az igencsak kínos szituációval. Mór a maga lelkesedésével odajött hozzám, megölelt, majd belémkarolt, és elvezetett az asztal felé.
Bármily kínos is volt a bevezető, azt kell, hogy mondjam a vacsora igazán jól sikerült. Ezek a tündérek lenyűgöző teremtmények voltak, és a gesztusaikból, a beszélgetésekből, egymás ugratásából látszott, hogy nagyon szeretik egymást, mint egy nagy család. Persze engem is próbáltak bevonni a társalgásba, de nem jártak túl sok sikerrel, a még mindig tartó döbbenettől elképesztően zavarba voltam, csak idiótán mosolyogni vagy egyszavas válaszokra voltam képes. De szerencsére igazán elnézőek voltak velem szemben.
Egyszer csak Feyre megszólalt. - Na és Bea, milyen volt a repülés?
Automatikusan C. felé néztem, akinek egész este töretlen volt a mosolya, most pedig még jobban vigyorgott. Az illír mellett Nesta foglalt helyet, aki a vacsora folyamán tartózkodóan viselkedett, keveset szólt közbe a társalgásba, de mégis nyugodtnak, elégedettnek tűnt. Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy milyen nagyra tartom a bátorsága, ereje miatt, és hogy mennyire sajnálom azokat a dolgokat, amiken át kellett esnie, de persze túl gyáva voltam ezt megtenni, ezért csak halványan rámosolyogtam. Legnagyobb meglepetésemre egy őszinte mosollyal válaszolt.
Rhys megköszörülte a torkát, amiről eszembe jutott, hogy elfelejtettem válaszolni, úgyhogy gyorsan pótoltam: - Nos, érdekes. Erre mindenki egyként nevetett fel, és mivel bennem is felszakadt valamiféle gát, én is csatlakoztam.
Az est hátralévő része még csodásabban telt, a vendéglátóim tényleg kitettek magukért, és megtettek mindent azért, hogy egy hamisíthatatlan "emberi karácsonyi ünnep" részese lehessek: volt itt karácsonyfa, ajándékozás, evés-ivás és sok nevetés. Jobban belegondolva a karácsonyfán (na és persze a tündéreken!) kívül igazából nem sokkal tért el a Téli napforduló ünnepétől. Csak remélni tudtam, hogy a három illír harcos engem is bevon a hagyományos hógolyócsatájukba, amit minden évben megtartanak...
Egy idő után mindenki ellazult, beleértve magamat is, teljesen átjárt az ünnepi hangulat, és egyszerűen csak átadtam magam ezeknek a csodálatos pillanatoknak. Egyszer csak C. mellém lépett, és megkérdezte:
- Na, megbántad, hogy igent mondtál?
- Bea, hahó, ébredj!
Hirtelen felriadtam, azt sem tudtam mi történik, ezért gyorsan körülnéztem. Jajj, ne, az irodában vagyok, a való életben, és úgy tűnik csak álmodtam az egészet!
A kollégám az asztalom mellett állt útra készen, és szánakozva nézett rám.
- Már biztosan elfáradtál így év végére. Menj haza és legyél a családoddal, én is ezt teszem. Boldog karácsonyt.
A válaszomat meg sem várva hazaindult. Huh, de ciki, hogy elaludtam, ráadásul tanúja is van a dolognak. Nagyot sóhajtottam, és hatalmas csalódás fogott el, hiszen annyira valóságosnak tűnt ez az álom! Néhány percnyi semmibe való bámulás után úgy döntöttem, hogy megfogadom a munkatársam tanácsát. Elmentettem a munkám, majd lezártam a gépem, mindent lekapcsoltam, és én is útnak indultam.
Amint kiléptem az utcára, meglepődve láttam, hogy havazik, sőt igencsak vastag hótakaró lepett el már mindent, ami lenyűgöző látványt nyújtott. Ez egy kis örömöt hozott vissza a szívembe, mert imádom a havat, főleg karácsony környékén. Egy pillanatra megálltam, hátrahajtottam a fejem, felnéztem az égre, és csak hagytam, hogy az arcomba hulljon a hó. Egyszer csak mozgásra lettem figyelmes a távolban, és egy alakot láttam elrepülni, ami biztosan nem egy madár volt, ahhoz túlságosan is nagy volt... Elállt a lélegzetem, és teljesen ledermedtem, csak nem? Egyet pislantottam, és az alak már nem volt sehol. Ismét meresztettem a szemem, és körbe-körbe néztem, hogy látok-e valakit, de nem mozdult semmi. Rajtam kívül egy lélek sem volt az utcán.
Így hát megráztam magam, összébb húztam a kabátot, és hazaindultam azon morfondírozva, hogy tényleg meg kellett volna állnom egy pohár tojáslikőrnél.
VÉGE
Ünnepi turnénkhoz hasonlóan mostani játékunk is rendhagyó formát ölt. Minden állomáson találsz egy kérdést, ami az adott poszthoz kapcsolódóan irányulhat az adott könyvre, szerzőre, szereplőre, de olyan is előfordulhat, hogy a te véleményedre, élményeidre, kedvenceidre leszünk kíváncsiak.
A turné végén, a Blogturné Klub bloggereinek felajánlásáből hét ajándékcsomag kerül kisorsolásra azok között, akik minden állomást teljesítenek (vagy legalább megpróbálják). A csomagok tartalma minden esetben meglepetés lesz, de a könnyebb választás miatt mindegyiket ellátjuk egy fantázianévvel.
A történetben elrejtettem az egyik főszerelő nevét, mindössze csak a nevének kezdőbetűjével utaltam rá. A feladat, hogy kitaláljátok kiről van szó!
12/01 Könyvvilág
12/02 Utószó
12/03 Dreamworld
12/04 Readinspo
12/05 Könyvvilág
12/06 Olvasónapló
12/07 Readinspo
12/08 Booktastic Boglinc
12/09 Veronika's Reader Feeder
12/10 Csak olvass!
12/11 Fanni’s Library
12/12 Csak olvass!
12/13 Betonka szerint a világ...
12/14 Könyv és más
12/15 Veronika's Reader Feeder
12/16 Booktastic Boglinc
12/17 Hagyjatok! Olvasok!
12/18 Kelly & Lupi olvas
12/19 Utószó
12/20 Szaffi polca
12/21 FüggőVég
12/22 Spirit Bliss Sárga könyves út
12/23 Dreamworld
12/24 Közös
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése