„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magán. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 29., kedd

J. Simon - A Tudatalatti

"Bálint élete legnehezebb ügyét kapja, amikor kivezénylik egy gyilkosság helyszínére. Hamarosan azonban nem csak saját maga, de a családja is egyre inkább az események középpontjába sodródik: fenyegető üzeneteket kap a tettestől, hogy szálljon ki a nyomozásból. Az ügy akkor válik igazán személyessé, amikor elrabolják Bencét, az ötéves kisfiát, a szálak pedig visszavezetnek Bálint, húsz évvel korábban eltűnt testvéréhez.
Az ügy hirtelen többé válik, mint aminek látszik.
Bálint bármennyire is szeretné a tettest elkapni, a gyilkos valahogy mindig egy lépéssel előtte jár. Mintha belelátna elméje legmélyébe, a tudatalattijába…
Az események felpörögnek. Közben pedig minden idők legnagyobb árvize vonul le a Dunán, a város lassan a káoszba fullad.
Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy megmentse a családját és felfedje a gyilkos kilétét. De ami rá vár, azt még saját rémálmaiban sem látná viszont…
Kedves Olvasó! Eddig fenntartások nélkül nézett lefekvés előtt tükörbe? Ha igen, akkor most készüljön fel…

2014. június 7., szombat

Anita Gayn - Senkinek sem kellesz!

Emily, a kissé különc lány kénytelen az apjához, és annak új családjához költözni. Nyolc évnyi távollét után beilleszkedni nem is olyan könnyű feladat számára, főleg, miután gyerekkori barátja, Matt mindent megtesz azért, hogy Emily ne érezhesse jól magát…
„– Szerettem volna bocsánatot kérni tőled.
– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?
Kinyitotta az ajtót.
– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.
– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!
Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.
– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.
– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!”